Arra is ösztönzik a szőlőtermesztőket, hogy más termékekre, például olajbogyóra váltsanak.


A francia kormány bejelentette, hogy 200 millió eurót különít el a felesleges bortermés megsemmisítésének finanszírozására. Ezzel támogatja a nehézségekkel küzdő termelőket, mert így megemelhetik az árakat - írja a The Guardian.

Franciaország számos jelentős borvidéke - különösen a Bordeaux-vidék - komoly problémával küzd. Megváltoztak a fogyasztási szokások, megérzik a megélhetési gondokat és a Covid-19 utóhatása is mutatkozik még.

A bor iránti kereslet csökkenése túltermeléshez, drasztikus áreséshez és komoly pénzügyi nehézségekhez vezetett a bordeaux-i régióban. A helyi gazdák egyesülete szerint akár minden harmadik borásznál gondok vannak.

Ezért a borok megsemmisítésére szánt kezdeti, 160 millió eurós EU-alapot 200 millió euróra emelte a francia kormány - közölte Marc Fesneau mezőgazdasági miniszter.

A támogatás célja, hogy az árak összeomlását megállítsák és a borászok újra bevételi forráshoz jussanak. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az iparágnak „a jövőbe kell tekintenie, gondolnia kell a fogyasztói változásokra... és alkalmazkodnia kell”.

A délnyugati Languedoc régiót - az ország legnagyobb borvidékét, amely testes vöröseiről ismert - súlyosan érintette a borkereslet visszaesése.

A megsemmísítésre szánt borból származó alkoholt nem élelmiszeripari termékeket gyártóknál értékesíthetik, például kézfertőtlenítőbe, tisztítószerekbe és parfümökbe kerülhet majd.

„Túl sokat termelünk, és az eladási ár a termelési ár alatt van, így pénzt veszítünk” – mondta Jean-Philippe Granier, a languedoci bortermelők szövetségének tagja.

A mezőgazdasági minisztérium korábban 57 millió eurót is szánt a bordeaux-i régióban található mintegy 9500 hektár szőlő kitermelésének finanszírozására, más állami források pedig arra ösztönzik a szőlőtermesztőket, hogy más termékekre, például olajbogyóra váltsanak.

A fogyasztók sörre és egyéb italokra való átállásának hosszú távú tendenciája mellett az iparágat súlyosan érintette a Covid-járvány, amely világszerte bezárta az éttermeket és bárokat, ami az eladások meredek visszaeséséhez vezetett.

Az élelmiszer- és üzemanyagárak közelmúltbeli emelkedése, amely a globális energiaárak ugrásszerű emelkedése és Ukrajna orosz inváziója miatt következett be, arra is késztette a vásárlókat, hogy csökkentsék a nem létfontosságú árukra, például a borra fordított kiadásaikat - írja a lap.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!