Nem érdemes csodálkozni, ha azok, akik szeretnek utazni, a koronavírus miatti lezárások alatt tűkön ülnek, és alig várják, hogy újra nekiinduljanak: a Washington Állami Egyetem kutatói szerint boldogabbak azok, akik rendszeresen utaznak, mint azok, akik egyáltalán nem. A Tourism Analysis folyóiratban megjelent elemzés kimutatta, hogy átlagosan 7 százalékkal magasabb a boldogságértékük a rendszeresen utazóknak - olvasható az Eurekalerten.


A kutatás szerint azok, akik figyelnek az utazással és turizmussal kapcsolatos hírekre, és gyakran beszélnek erről barátaikkal, sokkal gyakrabban mennek tényleg utazni, mint azok, akik erre annyira nem figyelnek. A szakértők kijelentették, hogy bár

a munka és a személyes kapcsolatok sokkal nagyobb szerepet játszanak a boldogság elérésében, de az utazás is komolyan tud hozzátenni.

A mostani kutatás annyiban más a korábbiakhoz képest, hogy míg azok az utazás közbeni stresszcsökkentést és egészségügyi előnyöket vizsgálták, a washingtoni kérdőív már a hosszabb távú hatásokat kérdezte. A résztvevőknek többek között arra kellett válaszolniuk, hogy mennyit utaznak, milyen gyakran gondolnak az utazásra, hogyan tervezik meg az utakat. Az 500 kitöltő közül több mint a fele évi négynél is többször utazott, és átlagosan 7 százalékkal vallották magukat boldogabbnak, mint azok, akik keveset, vagy egyáltalán nem utaztak.

A szakértők szerint a koronavírus-járvány után a turizmus éppen ezért fog talpra állni, főleg akkor, ha az ügynökségek felhasználják az ilyen kutatásokat is a marketinghez.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!