Egy kvantisztikus számítógéppel sikerült megvalósítani a fizika álmát, de csak virtuálisan.


A Nature Scientific Reportsban megjelent kísérlet kimutatta, hogy nem lehetetlen visszaforgatni az idő kerekét.

A tanulmány elmagyarázza, hogyan lehet túllépni a termodinamika 2. törvényén, amely szerint az entrópia mindig növekszik: a kiöntött tej nem fog visszatérni a kancsóba, az eltört tojást nem lehet összerakni és az ember csak az öregség felé haladhat. Ennek a folyamatnak a megváltoztatása csak virtuális lehet és azt a végtelen kicsi világot érinti, amelyet a kvantummechanika különös törvényei irányítanak – idézi a Futurism.

A moszkvai Fizikai Intézet, az amerikai Argonne National Laboratory, valamint a zürichi Politechnikai Intézet kutatói „fiatalítottak meg” 3 kvantum-bit-ot.

Az első lépésben arra kell válaszolni, hogy lehet-e visszaforgatni legalább elméletileg az időt?

A kutatók kiszámították egy képzeletbeli elektron sorsát. Az elektron kezdetben egy eléggé meghatározott ponton áll. Aztán, ahogy az idő halad, az űr körülötte egyre bővül. Az entrópia következtében egyre nehezebb megállapítani a pontos helyét, de nem lehetetlen elképzelni egy olyan erőt, amely visszafordítja pontosan a kiinduló pontjához:

„Ez olyan, mintha egy urat látnánk, aki megbotlik és elesik. Aztán jön egy másik úr, aki felemeli, illetve végigcsinálja vele az esési mozdulatokat megfordítva, míg nem az eredeti álló testhelyzetbe kerül. Ez egyenlő lenne az idő kerekének megfordításával”.

– magyarázzák a kutatók.

És vajon mennyire valószínűtlen ez a feltételezés?

A tudósok úgy számoltak, hogy a képzeletbeli elektron a kozmoszban idővel máshol helyezkedik el. Hogy kezdeti helyére kerüljön vissza, annak valószínűsége nagyon kicsi.

Ez számításuk szerint a világtörténelem történetében egyszer következhetne be. Bármennyire nem valószínű, nem lehetetlen. És ez nyitja meg legalább az elméleti lehetőséget arra, hogy vissza lehet fordítani az időt.

Ezt szimulálja a kvantumszámítógépen egy IBM modell, amelyet a kutatók rendelkezésére bocsátottak.

„Egy algoritmus rekonstruálta azokat a fizikai törvényeket, amelyek szabályozzák a megbotlott úr elesését, majd megfordította a jelet és végigvitte a mozgását, és talpra állították” – ismételték meg a magyarázatot.

Virtuálisan tehát a tej visszatért a kancsóba, a láva visszahúzódott a vulkánba. A valószínűsége a lottófőnyereményhez hasonló. De tudni, hogy semmi sem lehetetlen a kvantummechanikus varázslatos világában, segít abban, hogy újra fiatalnak érezhessük magunkat.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!