Tucatnyi élet szárad a lelkemen, de nem bánom

Gyorsan az elején szögezzük le, hogy a Hitman 2 biztos nem való azoknak, akik egy játék esetében az újdonságokat vagy a profi történet tartják elsődlegesnek, illetve azok sem feltétlenül tartoznak a bérgyilkosos program célcsoportjába, akik nem szeretik többször megoldani ugyanazt a feladatot.

Érdemes tudni, hogy a 47-es ügynök idei kalandja sokkal inkább egy második évad a 2016-os Hitmanhez, mintsem teljes értékű új epizód. A ránk váró történet valójában csak egy közepes alibi, hogy újabb és újabb célszemélyeket iktathassunk ki, illetve a játék magját adó hat pálya még kezdőként is 6-8 óra alatt végigjátszható. Ennek ellenére mégis egy remek folytatással van dolgunk, el is mondom, hogy miért.

SZÜLETETT BÉRGYILKOS

A Hitman-játékok lényege mindig is az volt, hogy a lehető legötletesebben tegyünk pontot a gondjainkra bízott célszemélyek életének végére, és ebből a szempontból eddig mindenképpen a 2016-os Hitman számított az etalonnak, hiszen a két évvel ezelőtti program lényegében tökélyre fejlesztette az immáron közel két évtizedes receptet. Lenyűgöző és egészen hatalmas helyszíneken vadászhattunk a célpontokra, ahol több tucat módját választhattuk annak, hogy eltegyük láb alól az áldozatainkat.

Nincs ez másképp a Hitman 2-ben sem: hiába kapunk mindössze hat pályát (tengerparti luxusvilla Új-Zélandon; autóversen Miamiban; Kolumbia; Mumbai; a nyugodt kertváros, Whittleton Creek; és egy sziget: Sgàil), ezek a helyszínek elképesztően részletesen ki vannak dolgozva, teljesen más hangulatúak és túlzás nélkül állítható, hogy mind sajátos megközelítést igényelnek. Arról nem is beszélve, hogy tényleg egészen lenyűgöző a lehetőségek száma és milyensége, ha a rosszfiúk likvidálásáról van szó.

A megfelelő pillanatot kiválasztva használhatjuk a teljesen alapnak számító hangtompítós pisztolyt, ugyanígy adott a zongorahúr (amit egy mérőszalag is helyettesíthet), de lényegében minden tárgy halálos fegyverré válik a kezünkben, és akár tervezhetjük úgy is az akcióinkat, hogy patkánymérget csempészünk az áldozatunk ételébe/italába, ilyenkor ugyanis tuti, hogy valahová elvonul hányni,

mi pedig már ott várhatjuk, hogy diszkréten végezzünk vele.

És ez csak a kezdet, hiszen ennél sokkal mókásabb, mikor a pályákat kiismerve rájövünk, miképp álcázható balesetnek a tevékenységünk. Ez a metódus Miamiban egész csodás formát ölthet, hiszen itt alakíthatjuk úgy a dolgokat, hogy az éppen zajló autóversenybe belepiszkálva idézzünk elő olyan súlyos helyzetet, ami véget vet a célszemélyek életének, anélkül, hogy a gyilkosság gyanúja felmerülne.

A cél alapvetően minden esetben az, hogy észrevétlenül tevékenykedjünk (Silent Assassin), hiszen ezért jár a legtöbb pont, de ha beleununk a lopakodásba, akkor választhatjuk a nyílt csatát is, viszont azzal érdemes tisztában lenni, hogy ez sokkal keményebb dió, mint elsőre tűnik, még akkor is, ha amúgy mi vagyunk a lakótelep legnagyobb mesterei a Fortnite-ban.

A pályák elsőre kevésnek tűnő száma ráadásul azért sem gond, mert a Hitman 2 úgy lett megalkotva, hogy ne csak egyszer fussunk neki a küldetéseknek. Kutyafuttában akár hat óra alatt végigvihetők a küldetések, de az alkotók eredeti célja az, hogy ennek a dupláját töltsük minden egyes pályával.

Ez amúgy azért sem túlzás, mert egyrészt remek élmény felfedezni a különböző lehetőségeket, másrészt a játék a különböző kihívásokkal, az így szerezhető pontszámokkal, és a folyamatosan megnyitható új lehetőségekkel rendre arra sarkallja az embert, hogy újra és újra nekifusson ugyanannak a szakasznak, egészen addig, míg vakon is képessé válik a célszemély(ek) likvidálására.

TOVÁBB IS VAN, MONDJAM MÉG…?

Bár a Hitman 2 központi részében csak hat pálya kapott helyet, de ez koránt sem jelenti azt, hogy a program csak ebből áll. Külön DLC-ként például elérhető a 2016-os összes helyszíne, azok minden előnyével és megnyitható cuccával együtt, sőt a menüből elindítható az általunk már tesztelt, és a maga nemében zseniális Hitman: Sniper Assassin is, továbbá

a sorozat életében először adott egy egészen egyedi multiplayer is.

Ebben a szekcióban egy másik játékossal együtt kerülünk a pályára, és a cél az, hogy valaki a másikat beelőzve iktasson ki öt célszemélyt. A központi szál megfontolt, tervezgetős vadászat után ez egy egészen másfajta játékélményt kínál, ahol nagyon fontos szerep jut a gyorsaságnak és a rögtönzésnek, szóval jó eséllyel nem fog mindenkinek bejönni, ugyanakkor megvan a maga varázsa, és ha sikerül ráérezni a ritmusra, akkor egészen rá lehet függeni a nem egyszer 30-40 percig tartó "meccsekre".

És ez még mindig nem minden, hiszen beszélnünk kell a 2016-os Hitman nagy és ezúttal is visszatérő találmányáról, az úgynevezett Elusive Target feladatokról. Ezek tulajdonképpen nagy tétű, exkluzív, és limitált ideig elérhető missziók, ahol a játékosoknak _tényleg_ csak egyetlen esélyük van az egészen új áldozat kiiktatására, ami bizony az átlagnál jóval több tervezést és megfontoltságot igényel. Még szerencse, hogy a célszemélyek a már ismert pályákon bukkannak fel, így az elhivatott játékosok azért némi előnnyel indulnak neki a feladat teljesítésének.

ÁLDOZATRA VÁRVA

Tartalomban tehát nincs hiány, ráadásul más téren is pozitívan lehet nyilatkozni a játékról: a grafika természetesen átesett némi fejlődésen, a pályák még sosem voltak ennyire szépen kidolgozva, tényleg megdöbbentően részletesek, és azért vannak olyan újdonságok is, aminek azért lehet örülni.

Visszatért például az aktatáska, amibe olyan hasznos szerszámokat rejthetünk, mint például a távcsöves puska, amit ezúttal már úgy vihetünk be egyes épületekbe, hogy az nem szúr szemet a járókelőknek és az őröknek. Ha pedig már szóba kerültek a minket vizslató szemek, a Hitman 2 lenyúlta a korai Assassin's Creed-játékok egyik tulajdonságát, azaz ha valakinek gyanús lenne a jelenlétünk, már be tudunk olvadni a tömegbe, ami szépen lelohasztja az utánunk szaglászók érdeklődését.

Ami viszont negatívum, hogy az ellenfelek néha úgy viselkednek, mintha robotok lennének. Ez persze a mi malmunkra hajtja a vizet, de néha azért elég illúzióromboló tud lenni, ahogy teljesen vakon végrehajtják azokat a dolgokat, amit a programozók által alkotott scriptek előírnak nekik - még akkor is, ha az teljesen életidegen, de minimum észre kellene venniük, hogy ott ólálkodunk a közelben.

Kihívás persze így is van dögivel, a Silent Assassin fokozat elérése például egyáltalán nem fáklyásmenet, főleg ha elérünk az utolsó pályára, ami egy nem kevés meglepetést rejtő sziget.

A Hitman 2 tehát messze nem hibátlan alkotás, ugyanakkor az apró nüanszok ellenére is a sorozat egyik legjobb darabja, ami minden korábbinál precízebben szolgálja ki azon játékosok igényeit, akik szeretnek lopakodni, tervezgetni, és kíméletlenül végrehajtani feladatokat - majd mindezt másképp megismételni. Én ebbe a csoportba tartozom, és egy cseppet sem bánom, hogy a játék megjelenése óta már életek tucatjai száradnak a lelkemen, sőt alig várom, hogy egy újabb célszemély akadjon a horgomra…

A Hitman 2 2018. november 13-án jelent meg PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra. Tesztünket a PlayStation 4-es verzió alapján készítettük.

Birkás Péter korábbi cikkei

• Érkezik az első 48 megapixeles kamerával szerelt mobil
• Megvan, mikor jön a világvége
• Kipróbáltuk, és nem hülyeség a wifi a mosógépben!