Donald Trump amerikai elnök javasolta a fertőtlenítőszer "befecskendezésének" lehetőségét a koronavírussal fertőzött személyekbe, mert az közismerten "kiüti" a vírust - írja az NBCNews.com.

„Látom, hogy a fertőtlenítő egy perc alatt kiüti. Egy perc alatt! Lehetséges, hogy injekción keresztül, vagy tisztításként csináljunk hasonlót? A tüdőbe megy be, károsítja a tüdőt, érdekes lenne ezt is leellenőrizni!”

- közölte az elnök.

Ezután sikerült még erre is rákontráznia, mikor kijelentette: valahogy be kellene juttatni a napfényt az emberi szervezetbe, hiszen az is köztudott, hogy a közvetlen napfény és a meleg nem a kedvence a vírusnak. Szerinte ezt valahogy a bőrön keresztül kéne bejuttatni.

Trump nem először nyilvánul meg teljesen alaptalanul a koronavírus kérdésében: elsők közt volt a világ vezetői között, aki a klorokint javasolta a betegség ellen azelőtt, hogy a hatásosságát bármilyen tudományos kísérlet igazolta volna. Azóta tudósok bebizonyították, hogy inkább árt, mint használ.

hirdetés

Szerencsére a hozzáértők most is résen voltak, és nagyon hamar figyelmeztettek, hogy senki ne próbálja ki az elnök tanácsait: kiemelték, hogy

a fertőtlenítőszer belsőleges alkalmazását inkább öngyilkossági céllal szokták használni.


hirdetés