A járvány második szakasza egy nagyon békés első szakasz után érkezett, amely túlzott biztonságérzetet adott a lakosságnak, ezért fontos felhívni a figyelmet: a nagy esetszámokra is fel kell készülni. Nemcsak a lakosságnak, de az egészségügynek is - erről beszélt Kincses Gyula az ATV Start című műsorában. A Magyar Orvosi Kamara elnöke elmondta, hogy mivel nem tudni pontosan, mekkora terheltségre kell számítani, ők extra módon szeretnének felkészülni az extra terheltségre.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/254951-670695-1665615185-212579-443928-1600789202-73941784-e1600788067944.jpg)
Kincses konkrétumokat is említett, véleménye szerint
azokban az intézményekben, ahol koronavírus-fertőzötteket látnak el, le kellene állítani a tervezett műtéteket, így csökkenthető lenne a fertőzés kockázata, és a dolgozók terheltsége is.
Leginkább viszont azt tartja fontosnak, hogy a kormány a meghirdetett "haditervének" pontos részleteit megismertesse a szakmával is.
Én értem, hogy a haditervet nem szokás elárulni, de a vírus, ha megtudja, mi hogyan fogunk védekezni, nem fog másként támadni
- fogalmazott.
Kincses egyetért azzal, hogy mostantól a háziorvosok is koronavírus-fertőzöttnek minősíthetik a betegeket anélkül, hogy tesztelnék őket, mert szerinte az orvosoknak az a dolga, hogy bizonyos tünetek alapján mondjanak véleményt. A tesztnek pedig éppen az a funkciója, hogy a kérdéses eseteket segítsen eldönteni. Ugyanakkor szerinte nagyon kevés olyan eset lesz, amikor a Covid-fertőzés tesztelés nélkül is teljes bizonyossággal kimondható.
Amikor viszont egyértelmű, olyankor minek a teszteredményre várni?
- fogalmazott az elnök.
A MOK kedden közleményben válaszolt Orbán Viktor miniszterelnök Magyar Nemzetben közölt írására. Mint írják,
a Magyar Orvosi Kamara örömmel üdvözli, hogy a magyar társadalom régi adósságának, a méltatlanul alacsony orvosi bérek problémájának rendezése elérhető közelségbe került. Bízik benne, hogy a miniszterelnök ígérete az összes közfinanszírozott ellátásban dolgozó orvosra vonatkozik, valamint lehetővé teszi az alapellátásban vállalkozóként dolgozó háziorvosok és fogorvosok jövedelmének azonos mértékű emelkedését.
Ezen kívül fontosnak tartják, hogy a miniszterelnök nem csak béremelésről, hanem az ellátórendszer régóta várt reformjáról is beszélt.
kiemelt kép: Bielik István/24.hu