A 60 nap eltelte után az elnöki rendeletet felülvizsgálja, és az érvényét akár meg is hosszabbíthatja - mondta Trump, hozzátéve, hogy a rendelet szövege még készül, és szerdán írja alá.

Trump a rendelet gazdasági hatásaira helyezte a hangsúlyt, kiemelve, hogy az az amerikai dolgozókat védelmezi.

Az Egyesült Államoknak először az amerikai dolgozókról kell gondoskodnia

- fogalmazott, és aláhúzta, hogy az országban jelenleg amerikaiak milliói maradtak munka nélkül a járvány miatt.

Helytelen és igazságtalan lenne, ha a vírus miatt elbocsátott amerikaiak helyett külföldről beözönlő bevándorlókat vennének fel

- mondta.

A járványhelyzetről szólva Trump leszögezte: látja a fényt az alagút végén, sőt, rengeteg fényt lát az alagút végén. Megismételte korábbi álláspontját, amely szerint az amerikaiak aggódnak, és mielőbb szeretnének visszatérni a munkába.

Pénzt akarnak keresni, gondoskodni akarnak a családjukról

- jelentette ki. Hozzáfűzte, hogy körülbelül 20 tagállam - az amerikai lakosság mintegy 40 százaléka - már arra készül, hogy a biztonságra ügyelve ismét beindítsa a gazdaságát.

Két hete nem haltak meg ilyen kevesen koronavírusban az USA-ban

Hamarosan több államban is újraindítják a gazdaságot.

Az elnök dicsérte a percekkel a sajtókonferencia előtt a szenátusban egyhangúlag elfogadott 484 milliárd dolláros gazdasági csomagtervet, amelyből a kisvállalkozásokat, a farmereket és az állattenyésztőket, továbbá a kórházakat is segítik majd. A sajtókonferencián jelen lévő Steve Mnuchin pénzügyminiszter megjegyezte: a csomagtervben példátlan mennyiségű pénz áll rendelkezésre a vírustesztekre. A csomagban 25 milliárd dollárt különítettek el vírustesztek finanszírozására.

Mnuchin elmondta azt is, hogy azok a vállalatok, amelyeknek volt pénz a kaszájukban és igénybe vették a kisvállalkozásoknak nyújtott állami segítséget, vissza kell majd fizetniük a pénzt.

A kormányzati szándék nem a jó likviditással és jelentős erőforrásokkal rendelkező vállalatok megsegítése volt

- szögezte le. Ezzel összefüggésben Donald Trump azt közölte, hogy a Harvard Egyetemnek, amely 9 millió dolláros segítséget vett igénybe a kisvállalkozásokat segítő kormányzati programból, szintén vissza kell fizetnie ezt az összeget, mert közben kiderült, hogy az egyetem 40 milliárd dollár értékű támogatásokat kapott máshonnan. Mint mondta: az összeg visszafizetésére személyesen fogja megkérni a Harvard Egyetemet.

Az új típusú koronavírus eredetét firtató újságírói kérdésre Trump részletekbe nem bocsátkozva azt válaszolta:

Úgy gondoljuk, tudjuk, honnan ered, és erről valószínűleg még sokat beszélünk majd.

Deborah Birx, a kormányzati munkacsoport egyik orvos tagja a sajtótájékoztatón arra figyelmeztetett, hogy a járvány ősszel kiújulhat.

Stephen Hahn, az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyelet (FDA) vezetője kitért a veteránügyi minisztérium által kedden délután nyilvánosságra hozott jelentésre, amely szerint az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség gyógyítására alkalmazott hidroxi-klorokin alkalmazásáról az orvosoknak az egyes betegek állapota szerint kell dönteniük. A malária és egyes súlyos immunbetegségek kezelésére használt szer súlyos esetekben nem teszi elkerülhetetlenné a lélegeztetőgép alkalmazását - állapította meg a minisztériumi tanulmány. Hahn mindazonáltal leszögezte, hogy a tárca felmérése kis létszámú eset vizsgálatán alapul, és a hidroxi-klorokin hatásosságának megállapításához az FDA-nek további klinikai vizsgálatokra van szüksége.

New York Times: sokkal, de sokkal több koronavírusos halott lehet a hivatalosnál

11 ország több évre visszamenő statisztikáját elemezték.

Kiemelt kép: MANDEL NGAN / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!