Az Egyesült Államok korlátozásokat vezetne be Kína Hszincsiang tartományával szemben az ujgurok elnyomása, illetve a vélt rabszolgamunka miatt - írta meg a BBC.

A lap értesülései szerint Hszincsiang fő exportcikkeire, például a gyapottermékekre és a paradicsomra vethet ki korlátozásokat a Trump-kormányzat, mivel ezek előállításánál rabszolgamunkát alkalmaznak. A kínai Kommunista Párt durva elnyomást alkalmaz a muszlim vallású ujgurok ellen Hszincsiang tartományban, sajtóhírek szerint emberek millióit száműzik átnevelőtáborokba vagy börtönökbe. Kína ugyanakkor azt állítja, hogy a terrorizmus és a szélsőségesek elleni intézkedések jegyében kerülnek egyes ujgurok ilyen táborokba. A kínai kormány azt állítja, hogy a radikalizálódást szeretné felszámolni az országban.

Hszincsiang Kína legnyugatibb és legnagyobb tartománya, évszázadok óta jórészt muszlim etnikai népcsoportok, leginkább ujgurok lakták. Egészen mostanáig több ujgur lakosa volt a területnek, mint han kínai, akik az ország legnagyobb népcsoportjaként a lakosság 92 százalékát adják. 2016 óta ugyanakkor egyre több bizonyíték látott napvilágot azzal kapcsolatban, hogy a kínai rezsim táborokba zárja az ujgurokat. Az amerikai külügyminisztérium adatai szerint eddig több mint kétmillió ujgurt vettek őrizetbe.

A táborok azt a célt szolgálják, hogy teljesen átneveljék az ujgurokat. A mandarin nyelv tanulására kényszerítik őket, bevezetik őket a Kommunista Párt alapelveibe, és tulajdonképpen a teljes állami propagandát elsajátíttatják velük. A fogva tartottak túlzsúfolt cellákról, kínzásról és társaik meggyilkolásáról is beszámoltak.

Koncentrációs táborba küldik, aki olvas, imádkozik vagy szakállas

Egy most kiszivárgott dokumentum szerint Peking embertelen módszerrel listázza az ujgurokat, akiket aztán banális okok miatt is átnevelőtáborokba visznek.

Kiemelt kép: Valószínűsített átnevelőtábor Hszincsiangban. Fotó: GREG BAKER / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!