Celeb vagyok… ments ki innen!

Ha valakinek nem dereng, melyik műsorról is van szó, csak annyit mondunk: ennek az egyik adásában üvöltötte Gáspár Győző:

Jaj, nagyon kígyó!

A 2008-ban debütáló műsor teljesen új formátumnak számított. A reality forgatását egyenesen másik kontinensre, Dél-Amerikába költöztették, így a több mint kétszáz fős stábot és a szereplőket mind át kellett reptetni a világ másik felére.

A műsor felépítése egyszerű: fogj tíz celebet, tedd ki őket a dzsungel közepén étel és ital nélkül, hogy aztán a táplálékhoz undorító feladatok megoldásáért cserébe juthassanak hozzá. A kiesésről és a győzelemről nem a résztvevők, hanem a nézők szavaznak, akik a nap legizgalmasabb történéseit nézhetik meg összevágva. Az első évadban Horváth Éva leküzdötte az összes sztereotípiát, amit addig ráaggattak: smink nélkül ette a csótányokat, feküdt be a kígyókkal teli dobozba és nagyjából bármilyen undorító állatot adtak a kezébe, ő még meg is köszönte. A műsor öt évadot élt meg, közben felröppentek olyan pletykák is, hogy a forgatás helyszíne csak kamu és a szereplők valójában nincsenek is dzsungelben, mert esténként hotelben alszanak. Ennek ellenére elképesztő nézettséget hozott a műsor, az első két évad (2006-ban és 2008-ban) kétmillió embert ültetett a tévé elé - utóbbi fináléját 2,3 millió néző látta. A Wikipédia szerint egyetlen adás elkészítése közel tízmillió forintba került a csatornának. Az utolsó évadban szerepelt például Pumped Gabo és Pintér Tibor is, aki, ha még emlékszünk, ráhajtott Tóth Andira.

Kalandra fal!

2009-ben az RTL Klub új celebes műsort hozott, a Kalandra fal!-t, aminek az volt a lényege, hogy a játékosokat egy fal elé állítják, amiben kivágtak egy alakzatot és a versenyzőknek azokon kellett súrlódás nélkül átjutniuk. Ha ez nem sikerül, a fal belelöki őket a medencébe. A celebek olyan erőbedobással játszották a versenyt, mintha nem lenne holnap és ezen múlna az életük, noha nem volt semmi értelme és célja az egész játéknak azon kívül, hogy ki tud minél hülyébben kinézni a kamera előtt. A ruhájuk is külön szót érdemel, mivel egy testhez simuló, ezüst kezeslábasban voltak, sisakkal, térd- és könyökvédővel felszerelve. Az eredetileg Japánból átvett műsor egy évadot bírt a csatornán, de a nézők legalább láthatták Nagy Ferót és Keleti Andreát, ahogyan önkívületi állapotban próbálkoznak az átjutással a falon.

Kész átverés

A műsor az RTL Klubon indult a kétezres évek elején és kis túlzással több műsorvezetője volt, mint adása. Először Reviczky Gábor irányította a csínyeket, majd Boros Lajos és Bochkor Gábor közösen, őket Jáksó László, később pedig Sebestyén Balázs követte.A cselekménye ennek sem túl bonyolult: a műsor stábja egy gondosan felépített terv szerint átveri a magyar sztárokat. Így történt például, hogy Dér Heni rávette Kiszel Tündét, hogy énekelje fel az I Love Rock and Roll-t. A Kész átverés mondjuk egy kicsit kilóg a listán szereplő többi műsor közül, mivel nem önként és dalolva égetik magukat a celebek, elvégre tényleg áldozatok voltak.

Ezek megőrültek!

Utoljára 2016-ban futott az RTL Klubon, és ha egyetlen érdemét kellene csak említeni, ami utókornak is fennmarad, az Kiszel Tünde versenyszelleme, ahogy próbál átvergődni az akadálypályákon, miközben ütik, püfölik, belelökik a sárba vagy bedobják a vízbe. A műsorban csapatokba osztva kellett ügyességi feladatokat végrehajtaniuk a celebeknek. Ezek nyilván legtöbbször megalázó és idegesítően nehéz küldetések voltak, melyeknek célja az volt, hogy röhöghessünk rajtuk.

Ázsia Expressz

Ha a listát olyan szempont szerint vizsgáljuk, hogy melyikben van a legnehezebb dolga a hírességeknek, nem kérdés, hogy az Ázsia Expressz a nyertes. Ennyi kifulladt, megizzadt, szenvedő hírességet nem láttunk e műsor bemutatása előtt. A fotelből is izzasztó nézni, amit művelnek, mivel a játékszabály szerint pénz, étel, telefon és szállás nélkül kell túlélniük egy hónapot Ázsiában. A nyeremény tízmillió forint, amiért konkrétan kizsigerelik magukat a játékosok. Az eredetileg Peking Express néven futó holland-belga műsor magyar változatában a sztárokkal ázsiai országokat járatnak be, minden nap az idővel kellett versenyezniük, esténként pedig maguknak kell szállást keresniük.

Ha valami, akkor az Ázsia Expressz tényleg a sztárok szenvedéséről szól és arról, meddig bírják a nomád és pokoli körülmények között. Többségünk a boltba sem megy le telefon nélkül, ők pedig önként bevállalták, hogy minden biztonságérzetet nyújtó eszköz nélkül beutazzák a kontinenst. Plusz, jó párszor az adásban derült ki, hogy számos celeb nem beszél se angolul, se semmilyen más nyelven, így azt nézni már önmagában megér egy misét, ahogy próbálják megértetni magukat a helyiekkel.

Egyébként mind költségvetésével, mind szórakoztatási képességeivel kiemelkedik az Ázsia Expressz a sorból.

A legbátrabb páros

A Nyerő Páros TV2-s megfelelője, aminek a kedvéért egy egész stáb utazott Máltára. Fel is vették a műsor nem egy, hanem rögtön két évadát. A műsor címéből ki lehet találni, hogy arról van szó, melyik pár tudja legjobban teljesíteni a legelvetemültebb feladatokat. A műsorban szerepelt például Rubint Réka és Schobert Norbert is, akik miatt külön érdemes volt odakapcsolni a csatornára. Rubint például az évad során válogatott szituációkban fakadt sírva, mivel szinte minden egyes feladatról eszébe jutott férje szívműtétje.

Itt a videó Rubint Réka sírva remegős összeomlásáról

A fitneszceleb férje nyakába borulva zokogott.

Ha most azon gondolkodik, hogy ebben a műsorban gyújtotta-e fel Szabó Ádám akkori barátnőjét, Tóth Andit vagy itt kellett kimászniuk egy szakadék szélén lógó buszból, akkor a válasz igen és igen, mindez A legbátrabb párosban történt. A realityben nyilván a karakterek is számítottak, mivel egy villában laktak, így igyekeztek úgy összeválogatni a párokat, hogy minél több konfliktus alakuljon ki már az első részben, amikor Schobert levágott egy hisztit, amiért nem alhatott a villa luxuslakosztályában.

Szenzációs négyes

A Szenzációs négyes felvétele klasszikusan stúdiós körülmények között zajlik, ami a fentebb felsorolt műsorokról nem mondható el. Összesen egy évadot bírt ki és bár a koncepciója bonyolultan hangzik, a játékszabály egyáltalán nem ördöngös, de nem is világmegváltó: a celebeket négy csapatra osztják fel korcsoport szerint, hogy aztán valamilyen, tőlük teljesen távol álló műfajban adjanak elő produkciót. A lényeg, hogy bebizonyítsák, hogy ők nemcsak a saját szakmájukban ügyesek, hanem bármilyen más feladatban is tökéletesen helytállnak. Az adásra készülve a túlbuzgó sztárok közül többen is lesérültek, Michl Júlia például lábát törte, míg Tóth Gabi egy ideig azt hitte, gerincsérvet kapott.

A rettegés foka

2005-ben az RTL Klub teljesen új, felfoghatatlan szintre emelte a celebek szerepeltetését ezzel a műsorral. Lilu műsorvezetőként sokszor alig bírta végignézni, hogy milyen undorító próbákat kell kiállnia mondjuk Stohl Andrásnak, Gáspár Győzőnek és Fekete Pákónak, sőt Sebestyén Balázst is rávették, hogy versenyezzen. Tényleg mindenen túlmentek, sokszor állati belsőségeket kellett enni, egy konkrét feladatban Fekete Pákót egy patkányokkal teli dobozba fektették, majd összekötötték a kezét, hogy így próbáljon meg kiszabadulni. Közben a háttérben Gáspár Győző sírva fakadt, nem bírta idegekkel. Egyébként teljesen érthetetlen, hogy miért vitték ennyire túlzásba a bátorságpróbákat. A rettegés foka tényleg az, amit a neve is ígér, heteken keresztül rettegett mindenki, aki szerepelt a műsorban, de az is, aki nézte.

Nyerő Páros

Szerencsére az idén is volt mit nézni a kereskedelmi csatornán, ugyanis a Nyerő Páros legújabb szériája nemrég ért véget az RTL Klubon. Ez messze a legszórakoztatóbb műsor azok közül, amit a csatorna az utóbbi években gyárt. A formátum az izraeli Power Couple című műsoron alapszik. A magyar hírességeknek a műsorban amellett, hogy idétlen feladatokat kell teljesíteniük, ami alatt azt értjük, hogy perceken keresztül pofozza és nyalókával eteti őket egy masina vagy mondjuk vaksötétben kell végig menniük egy akadálypályán, a nézők a kapcsolataikat is megismerhetik. Ja igen, ha nem mondtuk volna, ebben a műsorban híres párok szerepelnek, akik más híres párokkal küzdenek meg, miközben egy hónapig együtt élnek egy villában.

A reality feladatait direkt úgy válogatják össze és úgy alakítják ki, hogy aztán a párok között feszültséget gerjesszenek és összeugrasszák őket. Az idei, 2020-as évad ebből a szempontból eddig a legintenzívebb, mivel a konfliktusok sokkal drámaibbak és nagyobb léptékűek voltak, mint az előző három etapban. Például arra gondolunk, amikor Czutor Zoltán gennyesen fröcskölő, fekélyes sebnek nevezte Dér Henit, akit azóta megköveztek a nézők Instagram-oldalán, a játékban mutatott viselkedése miatt.

Kiemelt kép: TV2, RTL Klub


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!