A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) döntése szerint a Magyar Telekom Nyrt. „Mennyit fizetnél egy iPhone-ért?” című elektronikus reklámlevelében nem tárgyilagosan hasonlította össze az iPhone 7 készülékajánlatokat saját és versenytársa előfizetői csomagja részeként - írja a GVH közleményében.


Ugyanitt az is kiderül:

a hatóság 12,5 millió forintos bírságot szabott ki a cégre a jogsértésért.

A jogsértőnek minősített, 2017. augusztus 17-én szétküldött reklámlevél csak a készülékért fizetendő havidíjat emelte ki. A havonta fizetendő összeg azonban a két szolgáltató esetében közel azonos volt – a készülék mellé szükségszerűen beszerzendő tarifacsomag díját is figyelembe véve. Bár a Telekom nyilvánvalóan vonzóbbnak tüntette fel saját ajánlatát, összességében a fogyasztó nem kapott objektív képet a két szolgáltatásról.

A vállalkozás így megsértette a versenytörvény összehasonlító reklámokra vonatkozó szabályait.

Az összehasonlító reklám mentesítheti a fogyasztókat a piaci tájékozódás és mérlegelés egyes terhei alól, így a verseny hasznos eszköze lehet. Ehhez azonban szükséges, hogy az összehasonítás jogszerűen történjen,

azaz tartalma, módszere tárgyilagos legyen.

Az ajánlathoz kapcsolható bevétel nem volt jelentős, a GVH bírságcsökkentő tényezőként pedig figyelembe vette, hogy a cég – együttműködési jellegű intézkedésként – elengedte a közvetlenül érintett fogyasztók hűségvállalás miatti kötbér-fizetési kötelezettségét.

A Hivatal ugyanakkor tekintettel volt a kirótt összeget növelő körülményekre is, ugyanis a Telekom több alkalommal követett már el a fogyasztók tájékoztatásával összefüggő jogsértést, a bírságnak pedig visszatartó hatással kell rendelkeznie.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!