Ács Rezső szekszárdi polgármester a választójogi törvényt, valamint a nemzeti köznevelési törvényt is megsértette azzal, hogy iskolában kampányolt - döntött kedden a Pécsi Ítélőtábla. Az ügyről Bomba Gábor, az ellenzék polgármesterjelöltje számolt be a Facebookon.


Mint írta, ő már korábban is jelezte, hogy aggályosnak tartja, amiért a polgármester szeptember 2-án, az iskolakezdés napján a helyi iskolában uzsonnás dobozokat osztott a gyerekeknek, az erről készült képeket pedig megosztotta a Facebookon. Az újrainduló polgármester azonban azt mondta, hogy eddig is így tett és ezután is így fog.

Bomba ezek után a helyi választási bizottsághoz fordult, amelynek tagja a megyei kormányhivatal fideszes vezetőjének felesége is. A bizottság azonban érdemi vizsgálat nélkül utasította el a bejelentést, a Területi Választási Bizottság pedig, az ellenzéki politikus állítása szerint, a fellebbezésében benyújtott bizonyítékok egy részét még megvizsgálni sem volt hajlandó, így a bírósághoz fordult.

A Pécsi Ítélőtábla a korábbi döntéseket megváltoztatva kedden kimondta, hogy Ács Rezső polgármesterjelölt megsértette a választójogi törvényt és a nemzeti köznevelési törvényt, ezért eltiltotta a további jogsértéstől. A jogerős ítélet indoklásában a bíróság egyértelműen megállapította, hogy a regnáló polgármester kampánytevékenységre is használja a Facebook-oldalát, valamint a polgármesteri köszöntőt épp Ács Rezső tette kampánytevékenységgé azzal, hogy Facebook-oldalán megosztotta az erről készült fényképeket.

Az ítélőtábla szerint a polgármesternek a polgármesteri hivatal oldalán kellett volna beszámolnia az eseményről, illetve az uzsonnás dobozokat a kampányidőszakra való tekintettel átadhatta volna más is az önkormányzat képviseletében.

❗️ Döntött a bíróság: törvényt sértett a szekszárdi polgármester❗️Korábban Ács Rezső szekszárdi polgármester, a Fidesz…

Közzétette: Bomba Gábor Szekszárd - 2019. szeptember 17., kedd

Kiemelt kép: MTI/Sóki Tamás


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!