A magyar női jégkorong-válogatott 12-1-re kikapott a sokkal esélyesebb amerikai csapattól a dániai elitvilágbajnokság csütörtöki negyeddöntőjében, így szombaton az 5-8. helyért folytatja szereplését.


Pat Cortina szövetségi kapitány együttese nyolcadikként jutott be a negyeddöntőbe - részben a németek utolsó másodpercben esett góljának köszönhetően -, így a legelőkelőbb helyen kiemelt, kilencszeres világ- és kétszeres olimpiai bajnok amerikai csapat várt rá.

Mivel a magyar női válogatott még sosem járt ilyen magasságban, ezért fennállása során először meccselhetett a végső győzelemre is esélyes riválisával.

Az U18-as korosztályban, a 2014-es budapesti A-csoportos vb-n az amerikaiak 7-0-ra győztek, a mostani keretből Németh Anikó, Németh Bernadett, Dabasi Réka, Jókai-Szilágyi Kinga és Odnoga Lotti, valamint Abby Roque, Megan Keller és Jincy Dunne játszott azon a meccsen.

Az előzetes esélyek alapján a tisztes vereség lehetett a cél, az Egyesült Államok alakulata a vb-k ezen szakaszában, illetve elődöntőkben is nyert már sokszor kétszámjegyű különbséggel úgy, hogy kapura lövést is alig engedélyezett aktuális ellenfeleinek.

Ahogy az várható volt, a korong döntő részben az amerikai botokon vándorolt, a 96. másodpercben Taylor Heise takarásból leadott lövését Németh Anikó nem védhette. Egy kiállítást is sikerült kivédekezni hősiesen, de így is a magyar zónában folyt a játék. A szünet előtti hajrában Garát-Gasparics Fanni lövése zúgott el a felső kapuvas felett, a kapura lövést 18-1-re nyerte a játékrészben tengerentúli alakulat.

A második harmadban 3 perc 55 másodperc alatt sorrendben Heise, Hannah Bilka, Kelly Pannek és Roque sem kegyelmezett, mindegyik alkalommal nagyon ki volt szolgáltatva Németh. Kettős emberelőnyben ugyan voltak magyar helyzetek is, ám mind kimaradt. A meccs derekán Jincy Dunne nyúlt bele a levegőben egy távoli lövésbe, ezzel már féltucat gólnál járt csapata.

És nem volt megállás, két harmad után már tíz gól volt a különbség, kapura lövésben pedig 50-8-ra voltak jobbak az amerikaiak.

A kilencedik gólnál gólpasszt jegyző Hilary Knight megszerezte 87. világbajnoki pontját, amellyel az örökrangsor élére állt, letaszítva onnan a kanadai legendát, Hayley Wickenheisert. Az ünnepelt kezdte a gólgyártást a záró harmadban, ezt követően pedig már nem volt olyan nagy az iram, mint korábban.

Az utolsó kilenc percre Németh helyett Révész Zsuzsa állt a kapuba, majd az 53. percben emberelőnyben Metzler Regina megszerezte a becsületgólt. A hajrában Bilka beütötte harmadik találatát, beállítva így a 12-1-es végeredményt. Az amerikaiak 69-10-re nyerték a kapura lövést.

A Cortina-csapat szombaton az 5-8. helyért a legmagasabb jegyzett negyeddöntős vesztessel, a harmadik kiemelt finnekkel találkozik délben, miután az északi együttes meglepetésre kikapott a hatodikként rangsorolt csehektől. A vb-n vasárnap a döntő és a bronzmeccs mellett az 5. helyért folyó csatát játsszák le.

eredmények, negyeddöntő:

Egyesült Államok - Magyarország 12-1 (1-0, 9-0, 2-1)
gól: Heise (2., 22., 39.), Bilka (23., 33., 55.), Pannek (25.), Roque (26.), Dunne (31.), Stecklein (36.), Harvey (36.), Knight (44.), illetve Metzler (53.)

A további negyeddöntőkben:
Svájc - Japán 2-1 (0-0, 0-1, 1-0, 0-0), szétlövés után
Csehország - Finnország 2-1 (0-0, 1-0, 0-1, 1-0), hosszabbítás után
Kanada - Svédország 3-0 (1-0, 1-0, 1-0)

A további program:
szombat:
az 5-8. helyért, Frederikshavn:
Magyarország - Finnország 12.00
Japán - Svédország 16.00

az elődöntőben, Herning:
Egyesült Államok - Csehország 14.00
Kanada - Svájc 18.00


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!