Garázdaság miatt emelt vádat a Győri Járási Ügyészség egy 20 éves férfi ellen, aki Győr belvárosában garázdálkodott azért, mert nem tudta eladni az aranynak mondott gyűrűjét.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/334994-764424-1665653650-293398-720365-1660579820-gyor-garazdasag.jpg)
A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi idén tavasszal értékesíteni szeretett volna egy gyűrűt az egyik győri ékszerboltban. Az üzlet alkalmazottja azonban megállapította, hogy a gyűrű nem nemesfémből készült, és megtagadta a felvásárlást. Ezen a férfi annyira felháborodott, hogy azzal fenyegette meg az eladót, hogy "visszajön és kirabolja az aranyait", majd felszólításra távozott az üzletből.
Ezt követően az utcán vezette le a dühét, s megrongált két térkődarabokkal nehezített vázát: az egyiket felvette és eldobta, a másikba pedig kétszer is belerúgott. Mindkét váza összetört, összesen tízezer forintos kár keletkezett.
A fiatal ugyan a cselekményt követően távozott a helyszínről, de később kétszer is visszament. Második alkalommal a becsmérlő magatartását a szomszédos üzlet egyik alkalmazottja fékezte meg, harmadik esetben pedig feltartóztatták és a rendőrök kiérkezéséig visszatartották a férfit.
Az ügyészség garázdaság miatt állítja bíróság elé a rongálót. A bűncselekményt a férfi a korábban fogolyszökés bűntette miatt kiszabott próbára bocsátás hatálya alatt követte el, ezért vele szemben halmazati büntetést kell alkalmazni.