Mi is megírtuk, hogy március végén Török Gábor politikai elemző, még előrehozott választások megtartását vizionálta a koronavírus lecsengése utánra, mert szerinte ez jelenthetett volna bebiztosított hatalmat a kormányoldal számára.

Most viszont az ATV Egyenes beszéd című műsorában már azt mondta,

a kormányoldal annyival jobb helyzetben van, az ellenzék pedig annyival gyengébb, hogy erre nincs is szüksége a kormánynak.

Két hónappal ezelőtt még az látszott, hogy itt a gazdasági és társadalmi helyzet miatt lehet, jobb lesz a kormánynak egy őszi választás. Török szerint azonban a kormány politikailag annyira tudatosan és profin kezelte a helyzetet, hogy erre valószínűleg nem lesz szüksége. Sőt,

hirdetés

az ellenzék tehetetlensége miatt, ha minden így maradna, szerinte a 2022-es sima Fidesz-győzelmet sem fenyegeti semmi.

A Fideszről szólva elmondta, az egész kormányzásuk közvéleménykutatásokon alapul, amit a politológus szerint elképesztő profizmussal csinálnak: ami nem működik, azt elengedik, ami meg megy, azt továbbviszik.

A politikában a vélemények is tények, a Fidesz pedig ezzel tisztában van

- hangsúlyozta.

Török Gábor szerint a kormánypártoknak nem fog nőni a támogatottsága a következő időszakban, a kérdés viszont mégsem az, hogy az ellenzék tudja-e növelni a táborát, inkább az, hogy tud-e annyit veszíteni a Fidesz, ami az ellenzéknek kedvez. A politológus abban sem biztos, hogy az ellenzék élni tudna a helyzettel, ha nekik lejtene a pálya.

„Az emberek tudják, mit akar a kormány. Azt viszont nem, hogy mit akar az MSZP, a Jobbik, az LMP. Mintha nem lennének”

- magyarázta a szakember.

Török azt ajánlja az ellenzéknek, hogy nézzék meg, mit csinált 2008-ban, ellenzéki pártként a Fidesz: „volt üzenete, amire rezonáltak a választók” - mondta.

Ő azt várná az ellenzéktől, hogy valami politikai stratégia, vízió alapján elkezdjen politizálni. „Ha én nem tudom mi ez, akkor az emberek honnan tudnák?”

- tette fel a kérdést a politológus.


hirdetés