A Magyar Narancsnak Török Gábor azt mondta: a Fidesznek soha nem volt erőssége, hogy gyorsan reagáljon az olyan válságokra, amelyeket nem maga idézett elő,


az első időszakban mindig egyfajta lefagyás jellemezte a pártot.

Szerinte Orbán Viktor a koronavírus felbukkanásakor most is nehézkesen lépett, az első napokban kifejezetten csalódottnak, frusztráltnak tűnt, lassú volt a reakcióideje, ugyanakkor az újratervezésben már elég hatékonynak bizonyult. A második héttől már világossá vált a kormányfő számára, hogy

politikai értelemben a válság első heteit kell kihasználnia, amikor még csak a félelem erős az emberekben, de sem a súlyos egészségügyi, sem a gazdasági következmények nincsenek itt.

A felhatalmazási törvénnyel felépített narratíva az ellenzékről, akkor is használható lesz, amikor véget érnek a válság "mézeshetei", és minden ellene fordul.

Ebben a játékban az ellenzék partner volt, belesétált a csapdába, magára tette a célkeresztet. (…)

Felismerték a veszélyt, de akkora nyomást éreztek, hogy nem tudtak máshogy lépni. Orbán a válságot arra használná, hogy az ellenzéki önkormányzatokat bűnbakká tegye.

Bűnbakképzésből jeles

Most minden, amit tesznek, kármentés, a későbbi kár előzetes mérséklése. Ilyen a Karácsony Gergely elleni támadás is. Mivel a főpolgármester előttük járt a válságkommunikációban, most ezt a frusztrációt verik le rajta. Nem lehetnek olyan hülyék, hogy azt gondolják, a vírus nem jelenik meg olyan idősotthonban is, ahol fideszes a polgármester vagy állami a fenntartó.

Tudják, hogy a válság második szakaszában, amikor a valódi nehézségek jönnek, bármekkora is lesz a veszteség, az alapvetően a kormányt fogja roncsolni. Akkor tudják a kárt mérsékelni, ha az első ütést ők viszik be, ők határozzák meg a vita kereteit. A lényeg, hogy az első nagy gondolat tőlük származzon: »az ellenzék nem vesz részt a válságkezelésben«, »Karácsony Gergely miatt halnak meg az idősek«.

Később, amikor előkerül a kormány felelőssége az egészségügy lerohasztásáért, ez csökkenti veszteségeiket. Hivatkozhatnak rá, hogy más is felelős. Ezt Török Gábor szerint elég jól csinálják, de a gazdasági következmények még kevésbé beláthatóak.

Az biztos, hogy a járványhelyzet után borzasztó nehéz időszak következik még akkor is, ha az egészségügyi vészhelyzetből Orbán sikeresen jön ki.

Alul és felül is komoly gondokra lehet számítani: egyik oldalról a munkájukat elvesztő tömegek, másik oldalról

a királyi udvarhoz közel álló gazdasági szereplők

is a válság vesztesei lesznek. A kormánytól várják majd helyzetük megoldását. A szó szoros és átvitt értelmében is annyi lesz az éhes száj, amennyit lehetetlennek tűnik megetetni.

A következő választásig egy-másfél éves irtózatos vesszőfutás előtt áll a kormány.

Kiemelt kép: 24.hu / Bielik István


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!