Letartóztatta a Szegedi Járásbíróság azt a török férfit, aki szerda hajnalban akart megerőszakolni egy nőt Szegeden. A budapesti tartózkodási hellyel rendelkező török férfi szórakozni érkezett a szegedi ismerőséhez.


A gyanúsított szerda éjjel az egyik belvárosi szórakozóhelyen ismerkedett meg a nővel, majd onnan három óra körül együtt távoztak.

A férfi az ismerőse lakásának lépcsőházában erőszakosan lépett fel a nővel szemben és közölte, hogy szexuális kapcsolatot akar vele létesíteni. Ennek érdekében a férfi megragadva a nő karját, felrángatta őt a lakásba, falnak lökte, majd fogdosni kezdte.

A nő ellenállt és védekezett, de a férfi tovább erőszakoskodott vele. Az erőszaknak az vetett véget, hogy hazaérkezett a gyanúsított ismerőse, akinek közbelépésére a nő végül eltávozhatott a lakásból. A nőnek nyolc napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

A Szegedi Járási Ügyészség szökés, elrejtőzés és az eljárás meghiúsításának veszélye miatt letartóztatást indítványozott a férfival szemben. A Szegedi Járásbíróság pedig el is rendelte a férfi letartóztatását. A gyanúsított és védője fellebbezett, így a végzés nem végleges.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!