A férfi később két padon ülő nőt is kirabolt. Az ügyészség fegyházbüntetést kért rá azzal, hogy feltételesen se engedjék ki.


Négy nőre is rátámadt egy 31 éves férfi Budapest IX. kerületében. A támadó kettőt késsel kirabolt, kettőt pedig földre tepert egy bokros részen és megpróbálta megerőszakolni őket - számolt be róla az ügyészség.

A Fővárosi Főügyészség közleménye szerint a férfi egy tavaly júliusi hajnalon a Soroksári úton lévő egyik szórakozóhely közelében lévő füves területen támadt az első áldozatára. Torkon ragadta, egy bokorhoz lökte, befogta a száját, majd felszólította, hogy ne merjen sikítani, különben leszúrja.

A férfi pár héttel később egy másik nőt is megpróbált megerőszakolni a Soroksári úton. Ekkor egy hazafelé sétáló nőt kezdett el követni. Amikor egy fás, bokros területhez értek, a férfi rátámadt a nőre, majd földre teperte és erőszakoskodni kezdett vele.

Vele is azt közölte, hogy szexuális aktust akar, és ha a nő hagyja magát, akkor hamarabb végeznek.

A támadó ezután magával vitte az áldozata táskáját, amelyben a nő mobiltelefonja, bankkártyái és személyes okmányai voltak. A nő zúzódásos jellegű sérüléseket szenvedett, azonban a támadás alkalmas volt súlyosabb sérülések okozására is, azok elmaradása csak a szerencsének volt köszönhető.

A vádlott másfél órával később két padon ülő nőt is kirabolt a IX. kerületben. A késsel megfenyegetett nők nem mertek ellenkezni, és eltávolodtak a padtól, majd egy forgalmasabb helyre mentek és segítséget kértek egy büfében dolgozó férfitől.

A nők elmondták, mi történt és megmutatták a férfinak a közelben tartózkodó elkövetőt, aki odament a támadóhoz, és visszaszerzett tőle egy telefont – ami azonban a korábbi, szexuális bűncselekmény sértettjének mobiltelefonja volt. Az elkövető elfutott a helyszínről, a rendőrök azonban rövid időn belül elfogták.

A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség fegyházbüntetést kért a 2 rendbeli szexuális erőszak bűntettével, kifosztás bűntettével, súlyos testi sértés kísérletével, felfegyverkezve elkövetett rablás bűntettével és lopásokkal vádolt férfire azzal, hogy feltételesen se engedjék ki.

Az ügyészség egy felvételt is közzétett a támadóról, ahol az látható, ahogyon követi az áldozatait:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!