Legalább három ember meghalt, és több mint hatvanan megsérültek, tízen közülük súlyosan a csütörtök este és éjjel Dél-Morvaországban pusztító tornádó következtében - közölte Michaela Bothová, a dél-morvaországi mentőszolgálat szóvivője péntek reggel a közszolgálati Cseh Televízióban.

A szóvivő szerint ezek a számok csak a kórházban kezeltekre vonatkoznak, a mentők a helyszínen több száz személynek nyújtottak elsősegélyt, illetve kezelték sérüléseiket.

A kórházakban három személyt nem sikerült megmenteni, sérüléseik rendkívül súlyosak voltak

- mondta részletek ismertetése nélkül Bothová. Nem kizárt, hogy az áldozatok és a sérültek száma a nap folyamán még változni fog, mert a szélvihar pusztította épületek átkutatását a tűzoltók még nem fejezték be - tette hozzá.

A jégesővel kísért tornádó legsúlyosabban Hodonín és Breclav városok környékét sújtotta, ez lényegében a Brünn-Pozsony autópálya cseh-szlovák államhatár előtti oldalán terül el. Szemtanúk közlése szerint több helyen teniszlabda-nagyságú jégdarabok is hullottak az égből.

Kapcsolódó

Brutális tornádó csapott le Csehországra, többen meghaltak

A halálos áldozatok száma még nem ismert.

Antonín Tesarík, a hodoníni kórház igazgatója a televízióban úgy nyilatkozott, hogy a sérülések jelentős részét különféle csonttörések, fejsérülések teszik ki.

A kórházban olyan a helyzet, mintha háború tört volna ki

- jegyezte meg Tesarík. Hozzátette: hasonlóan néznek ki a tornádó által sújtott települések is. Hrusky, Luzice és Moravská Nová Ves és Hodonín településeken házak tucatjait rombolta le a szélvihar. Pontos adatok a károkról egyelőre nincsenek.

Jana Malácová munkaügyi és népjóléti miniszter bejelentette: a hatályos szabályok alapján személyenként minden formalitás nélkül, csak személyazonossági igazolványa felmutatásával 58 ezer koronás (mintegy 800 ezer forint) gyorssegélyt vehet fel mindenki, akit kár ért, fedél és eszközök nélkül maradt.

A mentési munkálatokba a cseheken kívül osztrák és szlovák mentők is nagy számban bekapcsolódtak. Ausztriából például húsz mentőkocsi és két mentőhelikopter érkezett a helyszínre teljes személyzettel. A tornádó, a szélvihar és a jégeső következtében főleg Dél-Morvaországban pénteken reggel több mint 70 ezer háztartás volt áram nélkül, számos helyen szünetel a gázszolgáltatás, és problémák vannak a vasúti és a közúti közlekedésben. A Brünn-Pozsony autópályán már sikerült felújítani a közlekedést.

Kapcsolódó

20 millió forinttal segíti Magyarország a tornádó sújtotta Csehországot

Többen meghaltak és legalább 150-en megsérültek csütörtök este.

Forrás: MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!