Tordai Teri:„Lilin a teher, rajtam pedig az élvezet”

Egy mindenbe beleszóló édesanya és a saját véleményét felvállaló lánya között komoly konfliktusok húzódnak. Ilyen Tordai Teri és Horváth Lili kapcsolata, persze csak a színpadon.

A Kossuth-díjas és a Jászai Mari-díjas színésznő egy életduettel készül a Múzeumok Éjszakájára az Országos Széchényi Könyvtárban.

-A Nőkből is megárt… című darab a harmadik, amelyben együtt szerepelnek. Hogyan emlékeznek vissza az első közös fellépésre?

Horváth Lili: Pályakezdőként léptem színpadra a Warrenné mestersége című darabban. Veszprémben volt az első közös színpadi előadásunk, amit Benedek Miklós rendezett. Azóta három gyermekem született és egy érettebb személyiségű színésznővé váltam, viszont akkor is nagyon jól tudtunk együtt dolgozni. Nem, mama?

Tordai Teri: Szerencsére hamar kiderült, hogy teljesen más karakterek vagyunk. Ez azért fontos, mert így soha nem fogják Lilin számon kérni, hogy olyan vagy, mint az anyád. Azt szoktam mondani, hogy én vagyok a pasztell, Lili meg a bársonybarna. Függetlenül, mint anya, úgy érzem, hogy Lilit több szerepre lehet beállítani, mint engem. Nem véletlen, hogy a legújabb darabban ő játszotta a pszichológusnőt, a barátom feleségét és a lányomat is. Nekem a magasságomtól, szőkeségemtől és piszeségemtől fogva mindig is meg volt határozva a karakterem.

Ha az ember olyan szerencsétlen, vagy szerencsés, hogy a lánya is ezt a szakmát választja, akkor jó, hogy ilyen konkrétan lehet látni a különbséget.

-Ahogy a darabban, úgy az életben is anya-lánya páros. Ez könnyítette, vagy inkább nehezítette a próbákat?

Horváth Lili: Amikor reggel azt látom a naptárban, hogy aznap este fellépünk, mindig jó érzéssel tölt el és hál ’istennek, ezt valahogy a nézők is érezhetik. A próbák ettől függetlenül nem voltak se könnyebbek, se nehezebbek. Azt tudom, van létjogosultsága annak, hogy mi jóban vagyunk, viszont a darabban nagyon sok konfliktus húzódik anya és lánya között.

Tordai Teri: Egy idő után a közönség elfeledkezik arról, hogy úgy nézzen minket, mint anyát és lányát. Az előadás elején ugyanis olyan éles feszültség van jelen, amiért a mama mindenbe beleszól, az első mondatoknál úgy megpendül a vita, hogy két színésznőt látnak. Ezt nagyon lehet érezni. Mind a ketten durván beleéljük magunkat abba, hogy milyen az, amikor egy anya mindenbe beleszól és kellemetlenné válik.

-Mennyire mutat tükröt a darab?

Horváth Lili: Meglepődtem, de nagyon erősen hat a nézőkre. Mi csak egy jót akartunk együtt játszani, de valószínűleg jelenleg nincs még egy ilyen típusú előadás. Van, aki többször is megnézi és olyan is, aki azt mondta, hogy legközelebb elhozza az édesanyját vagy a nagymamáját. Sőt, férfiak is kíváncsiak rá.

Tordai Teri: Egyrészt modern, másrészt azt üzeni, hogy az én korosztályomnak meg kell tanulni elfogadni a fiatalok függetlenségét. Ez azért aktuális, mert már egy tizenkétéves sem nagyon szereti, ha beleszólnak az életébe.

-A darabbéli szerepük mennyire jellemzi önöket?

Horváth Lili: Nem voltam ennyire odaszólós, mi máshogy veszekedtünk. Az alaptermészetemből adódóan sokáig csöndben vagyok, aztán egyszer nagyon összevitatkozunk, de hamar ki is békülünk. Ez a lány az elején nagyon osztja az édesanyját, ám ahogy anyuka lesz, változik, hozzám ez áll közelebb. Az elején nehéz volt felvenni ezt a stílust, mama mondta is, hogy ennél jobban szóljak oda. A darab elején nincs jó viszonyban anya és lánya, viszont később változik és ez a nagy ív a végére összeér.

Tordai Teri: A premieren ült egy pszichológusnő, aki el volt képedve, honnan tudta Lili, hogyan viselkedik egy szakember. Könnyű olyan szerzőt játszani, aki minőségi író és ez fontos, mert ez lehetett volna egy viccelődő, butácska kommersz is. Jó érzés, hogy olyat játszik az ember, amire emlékeznek, olyan, mint egy jó könyv. Benned marad, és öröm, hogy az ember a közönségnek élményt tud adni.

-Hogyan élte meg a nagymamaságot?

Tordai Teri: Lilin a teher, rajtam pedig az élvezet van. Nagymamának lenni hatalmas ajándék, mert három gyermeket felvállalni ebben a szakmában nem egyszerű dolog. Amikor nagymama lettem már túl voltam azon, hogy különösebben foglalkozzam a külsőmmel. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy 120 éves koromig meg akarom őrizni a nőiségem. Van a darabban egy szép mondat, ami azt mondja, hogy az ember kívülről megöregszik, de belül van egy mag, az én, és az aztán szabadon kószál, ezt ennél jobban nem tudnám megfogalmazni.

Amikor az unokámmal beszélek, azt mondom neki, hogy nagyanyád mindig fiatal marad, mert az én független a külsőtől. Egy kicsit jó lenne példát mutatni arra, hogy mosolygós idős emberek legyünk.

-A gyermekei hogyan fogadták, hogy az édesanyjuk és a nagymamájuk együtt játszanak a színpadon?

Horváth Lili: A két fiam eljött a bemutatóra és a nagyobbik azt mondta, nagyon sírt a végén. Ő korábban beült a próbákra és az elején zavarta, hogy ez a lány kezdetben ilyen volt a mamájával, holott ő ugyanilyen szörnyű velem az életben.

Tordai Teri: Azt kérdezte, miért veszekszel így a mamával? Erre kiderül, hogy ő is ugyanúgy szokott veszekedni. Magunkra ismerünk a darabban. Az előadás előnye, hogy filmszerű, az életbe pillant bele az ember. Itt őszintén és szívből kell játszani, mert rögtön lereagálják, ha valamiben nem vagy igaz.

-Cseh Judit rendező úgy fogalmazott, a történet ráébreszt arra, hogy merjük kimondani, ha valami már elmúlt, hogy ne féljünk találkozni új helyzetekkel.

Horváth Lili: A darabbéli pszichológus azt javasolja az anyának, hogy ne féljen a változástól, ez egy új helyzet, amit el kell tudni fogadni. Egyébként tényleg ilyen az élet, az ember feltesz miérteket.

Miért történik velem? Mi lett volna ha? Én mindig később jövök rá arra, hogy mi miért történt. Lefordítom magamban és rögtön nem egy negatív útra tévedek.

Tordai Teri: Az én korosztályomban az embernek tréningeztetnie kell magát a változásokra, ez a fiataloknak lassan természetes. Például most még nem tudom használni a számítógépet, de az egyik unokám megtanít. Nem lehet rögtön azt mondani, hogy én ugyan azt meg nem tanulom. Benne van a világ lüktetése, hogy ne maradj le és menj akkor is, ha akadályokba ütközöl, mert a világ változik.

-A darab kiket céloz meg?

Tordai Teri: Nincs korhoz kötve, ha kihagyod, sajnálni fogod, mert valami mindenkit megérinthet benne. Ad valamit az embereknek.

Horváth Lili: Egy ismerősöm nem volt annyira jóban az anyukájával, de miután eljöttek az előadásra, valami feloldódott. Én szeretem, ha több a fiatal, és vannak férfiak, mert ők máshogy reagálnak. Az idősebbek inkább szentimentálisak, ha ők vannak többségben a nézőtéren érezhető, hogy mama van a központban, vele azonosulnak, viszont ha a fiatalok, akkor érzem, hogy velem.