A vádirat szerint az ügy I. rendű vádlottja 2018 nyarán állatgondozóként dolgozott egy szanki sertéstelepen, egyben ott is lakott, feladata az állatok ellátása és a telep őrzése volt.


A férfi elhatározta, hogy jövedelmének rendszeres kiegészítése céljából a telepen tartott jószágokból, valamint az etetésükre szolgáló malacnevelő tápból alkalmanként kisebb mennyiséget értékesíteni fog. E célból felvette a kapcsolatot az ügy további vádlottjaival, akik a rendszeres és jelentős haszonnal kecsegtető ajánlatot elfogadták. A vádlottak megegyeztek, hogy a telepről - a tulajdonos tudta és beleegyezése nélkül, többnyire az esti-éjszakai órákban - jószágokat és tápot fuvaroznak el.

A malactolvajok telefonon egyeztettek a szállításokról, majd éjszaka, a megbeszélt időben utánfutóval vagy zárt furgonnal a telepre hajtottak és alkalmanként 15-20 db 30 kg-os malacot vagy néhány 100 kg-os sertést vittek el, míg a telepen lévő táptornyokból több körben összesen több mint 1 millió forint értékű tápot loptak el.

A "vevők" a lopott jószágok és táp tényleges értékének töredékét fizették meg az állatgondozónak.

A vádlottak négy hónap leforgása alatt mintegy 3,7 millió forint kárt okoztak a sertéstelep tulajdonosának.

Az ügyészség a szabadlábon lévő vádlottakat üzletszerűen elkövetett lopás bűntettével vádolja és ezért velük szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. Ügyükben a Kiskunhalasi Járásbíróság fog ítéletet hozni.

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!