A költöző madarak minden évben hatalmas távokat tesznek meg, és nem ritka, hogy sűrűn lakott területeken is megforduljanak. A becslések alapján csak az Egyesült Államokban évente 600 millió madár hal meg az épületek miatt, a legtöbb állat az őszi és tavaszi vonulás során pusztul el. Az élőlények egy része az ablakoknak csapódva végzi, míg mások a városban megzavarodva elvesztik tájékozódási képességüket, és végkimerülésig repülnek.

A Cornell Ornitológiai Laboratórium csapata egy új vizsgálat során felmérte, hogy a madarak útjában mely városok a legfényesebbek - írja a Fast Company. A kutatók olyan algoritmust dolgoztak ki, amellyel 20 évnyi műholdas képet tudtak megvizsgálni. Az adatokat az amerikai Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal (NOAA) űreszközei gyűjtötték.

Fotó: iStock

A szakértők meglepetésére Amerika 125 legnagyobb városa csupán az ország területének 2,1 százalékát fedi le, de a fénykibocsátás 35,4 százalékáért felelős. Az is kiderült, hogy gyakorlatilag minden költöző madár áthalad ezen teleülések felett. A vonulás csúcspontja csak néhány napig tart, a rövid távú kitettség azonban így óriási hatással van az élőlényekre.

A korábbi adatok alapján egy-egy felhőkarcoló évente átlagosan 24, míg a lakóhelyek 1-3 madárral végeznek.

Mivel lakóépületekből jóval több van, a fő gondot nem a felhőkarcolók jelentik.

A szakértők szerint a probléma orvoslására az építészet már több megoldást is ismer, a lakók pedig azzal segíthetnek a legtöbbet az állatoknak, ha a vándorlás ideje alatt a lehető legkisebb mértékben járulnak hozzá a fényszennyezéshez.

Kiemelt fotó: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!