Májustól ráadásul újabb postabezárási hullám jöhet az 1500 fő alatti kistelepüléseken.


Átlagosan mindössze tíz százalék körüli béremelést kaptak a dolgozók a Magyar Postánál, az alacsony fizetések és az egyre nagyobb bizonytalanság miatt pedig tömegesen mondanak fel a csalódott dolgozók - írja a hvg.hu.

Pfeifer Tamás, a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségének elnöke szerint a dolgozók hangulata a mélyponton van, amiben jelentős szerepe van a Posta vezetése által bejelentett, majd végül mégis leállított 1200 fős csoportos létszámleépítésnek, mivel

Emellett a bezárt postafiókok dolgozóit is sok esetben olyan helyre irányították át, amelyet nem tudtak hosszú távon vállalni, így inkább új állás után néztek.

A szakszervezeti vezető elmondta azt is, hogy a tíz százalékos emelést teljes mértékben elfogadhatatlannak tartja, mivel ez még a keresetek reálértékének a megőrzéséhez sem elegendő. A postásszakszervezetek egy legalább 20 százalékos emelést szerettek volna, a Posta vezetősége azonban kizárta a Postások Független Érdekvédelmi Szövetségét (POFÉSZ) és a Kézbesítők Szakszervezetét (KÉSZ) az idei bértárgyalásokról.

Ráadásul hamarosan újabb bezárási hullám jöhet: a Posta nagyjából egy hónapja levélben arról tájékoztatta az 1500 fő alatti települések önkormányzatait, hogy amennyiben az önkormányzat nem tudja átvenni az üzemeltetést, akkor május 1-től ezek a fiókok bezárhatnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!