A vasmű két kohója már augusztusban, illetve novemberben leállt, a hideg- és meleghengermű a múlt héten fejezte be az árutermelést.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/781563-620003-1671003721-306203-274702-1671003603-mti-dunaferr-scaled.jpg)
Pintér Tamás, Dunaújváros jobbikos polgármestere arról beszélt a Népszavának, hogy fokozatosan leáll a Dunai Vasmű kokszolója. A Dunaferr orosz cégvezetője, Jevgenyij Tankilevics közölte ezt a polgármesterrel.
A 68 éves vasmű két kohója már augusztusban, illetve novemberben leállt, a hideg- és meleghengermű a múlt hét óta már nem termelt. A kokszoló még működött eddig, de a gyáregységnek a leállítási folyamatát is elindítják szerdán. Csak úgy nem lehet leállítani, nagy gondosságot igényel a folyamat, a kokszolóban ugyanis – lehűlése közben – akár súlyos robbanás is bekövetkezhet, ez veszélyes a dolgozókra és az épületekre is.
A cégegyüttes mögött álló részvénytársaság ugyan nem közli a mérlegét évek óta, de a vasmű adóssága akár a százmilliárdot is elérheti. Az egymással rossz viszonyban levő orosz és ukrán tulajdonosok úgy látszik, elengedték, hogy tovább működjön a korábban még 400 milliárd forintos árbevételt elérő cégbe. Vevőt pedig eddig még nem találtak. A részvénytársaságot felszámolhatják, így akár 4-5 ezer embert is elbocsáthatnak. A hírek szerint kedden már tömegesen mondtak fel a Dunaferr dolgozói, hogy minél hamarabb új állást találhassanak.