Legalább ezer madár veszett oda csütörtökön, de még nem találtak meg minden tetemet. A korábbi szomorú rekord egyetlen nap alatt kétszáz madár elpusztulása volt hasonló okok miatt.


Legalább ezer madár pusztult el egyetlen nap alatt Chicagóban, mert repülés közben nekiütközött egy jórészt üveggel borított épületnek, írja a The Guardian. A McCormick Place Észak-Amerika legnagyobb kongresszusi központja, ám üvegborítása miatt halálos akadály jelent a madarak számára.

Önkéntesek szerint a dél felé, telelőhelyeikre vonuló madarak százai csapódtak az épületnek csütörtökön. Annyi madár pusztult el a környéken, hogy még mindig nem fejezték be a tetemek összegyűjtését a kongresszusi központ két és fél kilométeres körzetében. Éppen ezért a valós szám csak néhány nap múlva fog kiderülni, amikorra átfésülik a környéket és az emberek bejelentéseit is megkapják.

Brendon Samuels madármegfigyelő szerint még így sem lesz teljes a szám, ugyanis rengeteg madár az ütközés után továbbrepül, és csak jóval messzebb pusztul el.

Szakértők szerint szerda estétől csütörtök reggelig nagyjából 1,5 millió madár volt a levegőben Cook megye felett, ahol Chicago nagyvárosi területe található. Ezek közül ezernél is több ütközhetett az épületnek. A madármegfigyelők szerint a korábbi rekord egyetlen nap alatt kétszáz halálos madárütközés volt, ez dőlt meg alaposan csütörtökön.

A kis földrajzi területen nagy számban elpusztuló madarak általában a tavaszi és őszi vonulási csúcsidőszakokban fordulnak elő. Az olyan időjárási körülmények, mint az ellenszél, az eső és a köd megnehezíthetik a madarak tájékozódását, ráadásul a városok fényszennyezése is vonzza és csapdába ejtheti őket az üvegborítású építmények között. Az Egyesült Államok városai közül Chicago fényszennyezése jelenti a legnagyobb kockázatot a vonuló madarak számára.

A csütörtöki tömeges madárpusztulásról a CBS híradója is beszámolt:

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!