Az utasok arról számoltak be, hogy Tatabányán az új pótlóbuszok megtalálása okozott gondot sokaknak, Biatorbágyon pedig többen arra panaszkodtak, hogy az új menetrend miatt elkésnek a munkahelyükről.


Az 1-es vasútvonal felújítása több mint egy hónapja tart, viszont mától még nehezebb lett a helyzete annak, aki ezen a vonalon utazik: péntektől három hétig egyáltalán nem járnak vonatok Tatabánya és Szárliget, illetve Biatorbágy között.

Az RTL Híradó készített riportot arról, hogy áll most a helyzet a vasútvonalon.

A helyzet eddig egyébként az volt, hogy aki Tatabányáról Budapestre szeretne eljutni, közvetlen buszjárattal mehet Kelenföldig, aki viszont a köztes településekre, például Szárligetre tart, annak másik buszra kell szállnia. Biatorbágyról már vonattal lehet utazni a fővárosba, de volt, aki erről sem tudott.

Volt olyan utas is, akinek a szokásos utazási ideje duplájára nőtt.

– mondta az egyik utas a videóban, amit itt lehet megnézni.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!