Tombol a koronavírus-járvány idehaza is, a fertőzöttek és elhunytak száma exponenciálisan növekszik. Sok helyről azt harsogják hetek, hónapok óta, hogy mennyire fontos a távolságtartás.


Ehhez képest a MÁV egyik sokat használt járatán mint a heringek, úgy utaztak az emberek - mutatják a 444.hu által közzétett fotók.

A Martonvásárról reggel 6:48-kor induló vonat, Érd érintésével 7:19-kor érkezik a budapesti Déli pályaudvarra, vagyis sokan ezzel mennek be a fővárosban tanuló, dolgozók. Amúgy is népszerű a járat, de tegnap még nagyobb volt a tömeg. Mert egy vagonnal kevesebbet indított az állami vasúttársaság. Az eredmény: szinte egymás hegyén-hátán az utasok, egymáshoz érnek, szorosan állnak és ülnek. Pedig voltak, akik Érden nem is tudtak felszállni, annyira zsúfolt volt a vonat.

Két hete vagonhiány sem kellett, akkor teljes volt a szerelvény, mégis hasonló módon volt zsúfolt a járat, koronavírus-járvány második, felfutó hullámában.

Persze sokan viseltek maszkot, de aligha mindenki.

Úgy tűnik, további utasbeszámolók alapján, hogy visszatérő a probléma, a nagy tömeg ezen a járaton. A MÁV mégsem képes megelőzni a bajt.

A 444-nek azt írták, hogy

a MÁV-START szakemberei haladéktalanul megvizsgálták az ön által jelzett problémát. Esetenként előfordul, hogy műszaki okok (átalakítás, baleset miatti szervizelés és pótlásban való részvétel) miatt nem tud forgalomba állni elegendő motorvonat a Székesfehérvár és a Déli pályaudvar közötti vasútvonalon. Utasainktól elnézést kérünk a kellemetlenségek miatt. Munkatársaink mindent megtesznek annak érdekében, hogy biztosított legyen az utasigényeknek megfelelő kapacitás.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!