25 éve, 1997 nyarán forgatták az ír tengerparton a Ryan közlegény megmentése című film egy részét. A BBC elevenítette fel, hogy azon a nyáron hollywoodi sztárok, köztük Tom Hanks és Steven Spielberg rendező tábort vertek a Wexford megyei strandon. Az ír hadsereg tartalékosai - a Fórsa Cosanta Áitiúil (FCA) tagjai - statisztáltak a második világháborúban történő normandiai partraszállás újrajátszásában.


A DreamWorks által készített film James Francis Ryan közlegény megmentésére folytatott kísérletet meséli el, akinek három testvére már meghalt a háborúban harcolva. Tom Hanks, a hétköznapi srác, aki a tengerparton baseballozott a stábbal és a statisztákkal, sokakat lenyűgözött.

Egyikük, Paul Bolger még jól emlékszik arra az időre, amikor egymás mellett feküdtek a vizes ruhák szárítására szolgáló, melegítő sátrakban. Ahogy mondta, néhány perc múlva a filmsztár felhúzta a sisakot, amelyen addig pihent, fejjel lefelé fordította, és a sisak belsejéből kezdte el olvasni a szövegét:

Aztán visszatette a feje alá, és még egy darabig motyogta a szövegét. Ő is csak egy volt a srácok közül.

Graham Cadogan, egy másik statiszta büszke arra, hogy a film főszereplőjével együtt kapott képernyőidőt.

Elég szerencsés voltam ahhoz, hogy a megfelelő időben a megfelelő helyen legyek, és egy tehetségkutató kiválasztott Ez az a jelenet, amikor Hanks a parancsnokságon a tolmácsát keresi a 20 percben

- mondta Cadogan, akinek a nagymamája e jelenet miatt ment el a moziba élete egyetlen háborús filmjére.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!