A politikai elemző szerint korábban sosem látott kihívásokkal kell megküzdenie a Fidesznek, de a legutóbbi választás eredménye is azt mutatja, hogy az emberek nem bíznak az ellenzékben. Egy nemzetközi fordulat viszont hozhat hazai változást.


Mondta Tölgyessy Péter alkotmányjogász, politológus a Partizán péntek esti műsorában, amit a Telex szemlézett.

Mindezt tetőzik az uniós szankciók, és a romló nemzetközi kapcsolatok: folyamatosak a konfliktusok az uniós országokkal, és a legnagyobb szövetségesekkel, és a visegrádi országok is elfordultak Magyarországtól.

Az inflációt nevezte a legnagyobb problémának, ez foglalkoztatja leginkább az embereket, ami bár világszintű, de Magyarországon a legmagasabb az Unióban, 23,1 százalék.

A cseheknél és a lengyeléknél (ahol szintén nincs euró) például 16-17 százalékos a pénzromlás, a különbséget

És bár 2010-2013 között eredményesen kezelte a válságot a Fidesz, az eddigiek azt mutatják, hogy az akkori módszerek a jelenlegi válság kezelésénél nem válnak be.

Az orosz-ukrán háborúval kapcsolatban azt mondta, hogy hosszútávon az elhúzódó válság miatt többen is inkább Orbán Viktornak adnak igazat abban a kérdésben, hogy ki kell maradni a konfliktusból, de egyelőre az európai országok továbbra is Ukrajnát támogatják.

A problémák ellenére szerinte nincs olyan erő, mozgalom, párt, ami megdönthetné a Fideszt, és nincs kitörési pont ebből. Az ellenzék vereségét egy ideig lehetett magyarázni a centrális erőtérrel, de a legutóbbi választás után már azzal sem lehet. Utóbbi eredménye is azt mutatja, hogy az emberek nem bíznak az ellenzékben, amiben belső törésvonalak is vannak, főleg Gyurcsány Ferenc miatt.

A tanármozgalmakról azt mondta, hogy Orbán Viktor nem fog engedni a pedagógusok követeléseinek, mivel azt a többi szférát is felbuzdíthatná. Szerinte az sem hozna változást, ha a tanárok más, nehéz helyzetben lévő csoportokkal összefognának. Az elemző szerint

A nemzetközi környezetben történő fordulhat lehetne az, ami igazi változást hozhatna.

Ezt valószínűleg a háború vége, illetve a Nyugat válságkezelése fogja befolyásolni, illetve hogy sikerül-e új szereplőknek belépniük a közéletbe.

A teljes interjút itt lehet megnézni:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!