A politikai elemző a Partizánban azt mondta, nem csekélység volt a köztársasági elnököt beáldozni, de Orbán Viktor az egyetlen, aki nem lecserélhető, ha kell, mindenki odadobja magát a felé érkező golyó elé.


Tölgyessy Péter szerint a miniszterelnök vezéráldozatot hozott azzal, hogy Novák Katalin lecserélése mellett döntött. Őt ugyanis éveken keresztül építették fel, hogy melegséget sugárzó, mosolygós, szeretni való köztársasági elnökké váljon, akinek jelentős hatása volt a Fidesz saját közönségére. Volt egy munkamegosztás a miniszerelnök és Orbán Viktor között, akár nemzetközi szinten is, amit tudatosan, komoly munkával építettek fel.

Az elemző szerint hatalmas lehetett az ijedtség, ha őt beáldozták. Annál is inkább, mert hihetetlen ambíctó volt Novák Katalinban, Orbán Viktor elsőszámú utódjelöltjének tekintették.

- fogalmazott a Partizánban Tölgyessy Péter.

Hozzátette, ez nem jelenti azt, hogy utódlási helyzet lenne a Fideszben, Orbán Viktor elképesztően jó állapotban van, és akár még 30 év is benne van. „Az ilyen rendszerekben általában halálig kitart a vezető.” És nincs túl nagy jelentősége, hogy kire mutat rá a vezér.

Ugyanakkor úgy látja, „mintha kibillent volna az egyensúlyából a miniszerelnök”. Megingott. Ez az ügy nagyon mélyen érintette a Fidesz közönséget. Egy polarizált országban nem sokat számít, mit gondolnak az ellenzékiek, de az igen, hogy mit gondol a saját tábor.

– mondta a műsorban.

VIDEÓ: Tölgyessy Péter a kegyelmi botrány hatásairól

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!