Pawel Fajdek, a lengyelek ötszörös világbajnok kalapácsvetője repülő helyett autóval utazik a jövő hétfőn kezdődő atlétikai Európa-bajnokságra, mert nem szeretné, ha a reptéren ismét eltűnne vagy megrongálódna a felszerelése.

Kapcsolódó

Dusan Tadics abba sérült bele, hogy betörőkkel verekedett

Pont akkor ért haza az Ajax csatára, amikor már betörtek a betolakodók.

A 33 éves klasszis elmesélte, hogy júliusban egy franciaországi versenyre utazott, mely során a repülőről eltűnt a versenyfelszerelése, így a eugene-i világbajnokságon is másik öltözékben kellett dobókörbe lépnie. Igaz, ez sem zavarta meg abban, hogy begyűjtse sorozatban ötödik vb-aranyát.

Azt követően a hazaút végén szembesült azzal, hogy csomagja nem érkezett meg Lengyelországba, majd amikor egy héttel később utána küldték a poggyászát, kiderült, hogy a táska elázott, és tönkrementek a ruhái.

"Az utóbbi nehézségek után úgy döntöttem, biztonságosabb megoldást választok az utazásra" - nyilatkozta 2016-ban Európa-bajnok Fajdek.

Fajdek legutóbb a Gyulai Memorialon versenyzett Székesfehérváron, ahol Wojciech Nowicki és Halász Bence mögött a harmadik helyen végzett.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!