Elég nagy hírt dobott be a Sky Sports, ugyanis azt követően, hogy bő fél éve visszavonult,

Raymon van Barneveld úgy döntött, hogy visszatér.

Az ötszörös világbajnok holland dartsos a 2020-as világbajnokságot szánta utolsó versenyének, de nagy meglepetésre már az első körben kikapott. A jelek szerint nem bírta sokáig játék nélkül, januártól indul ismét versenyeken.

Raymond van Barneveld összeomlása és ami mögötte van

"Meghoztam a döntést, ennyi volt. Nem akarok már többé fájdalmat érezni." Illetve mégis.

Egyszerű a helyzet: szörnyen hiányzott.

Úgy véli, hogy jó döntést hozott, amikor befejezte, de azóta belátta, hogy nem tud meglenni a profi darts nélkül. Az 53 éves Van Barneveld alá is írt egy hároméves szerződést a korábbi menedzserével, és az elsődleges célja, hogy megszerezze a jogot, hogy a legnagyobb versenyeken indulhasson.

2009-ben ő volt az első, aki kilencnyilas kört dobott a PDC világbajnokságán. Karrierje során öt darab kilencnyilasa volt.

Kiemelt kép: BAS CZERWINSKI / ANP MAG / ANP via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!