Például egy 74 oldalas manifesztum, amiből kiderül, megszállottja lett az iszlám vallás elleni erőszakos felkeléseknek. Scott Morrison ausztrál miniszterelnök úgy jellemezte a dokumentumot, hogy az a "gyűlölet műve". Tannant egyébként magát nem tartja ausztrálnak annak ellenére sem, hogy ott született.

A nyelvem eredete európai, a kultúrám európai, a politikai meggyőződéseim európaiak, az identitásom és a vérem is európai

- írta a Sydney Morning Herald szerint.

Ausztrália egy európai gyarmat, szóval ténylegesen csak Európa kiterjedése

- tette hozzá.

Tannant saját magát etnonacionalista ökofasisztának írja le, korábban viszont jellemezte magát kommunistaként, anarchistaként és szabadelvűként is. Az írásban hivatkozott a Skaf-banda által Sydney-ben elkövetett tömeges erőszakra 2000-ből, de kiderül az is, hogy foglalkoztatták az Angliában és Németországban nem európaiak által lekövetett erőszakos cselekmények is, például az 1980-as évek végétől a 2000-es évekig húzódó eseménysorozat, ahol 1400 rotherhami gyereket bántalmaztak szexuálisan többnyire brit-pakisztáni férfiak.

Elismerően nyilatkozott Alexandre Bissonnette és Luca Triani kanadai és olasz tömeggyilkosokről is.

A pénteki mészárlásról testkamerával felvételt készített (és közvetített élőben, de a felvételt a Facebook, az Instagram és a Twitter is a lehető leggyorsabban törli, ha újra felkerüli), a kocsiban pedig mellette látszik egy fegyver, amire többi között Hunyadi János (a fegyveren John Hunyadiként) és Szilágyi Mihály nevét festették. A videó elején az autóban zene is szólt, egy szerb és egy német nyelvű. Előbbi Radovan Karadzicról szólt, "Bosznia mészárosáról", elítélt háborús bűnözőről.

A fegyverről készült fotókat az Index cikkében tudja megnézni.

Az esetet itt foglaltuk össze.

Új-zélandi merénylet: 49-en meghaltak, 48-an megsérültek

Christchurch városát lezárták. Az ausztrál miniszterelnök szerint szélsőjobboldali támadás történt.

Kiemelt kép: MTI/AP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!