Csütörtökön is folytatódik a Fővárosi Törvényszéken Simonka György büntetőperének előkészítő tárgyalása. A Fidesz Békés megyei országgyűlési képviselőjét bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalással vádolja az ügyészség.

A csütörtöki tárgyaláson kiderült, hogy a büntetőper több vádlottja beismerte bűnösségét és elfogadta az ügyészség által indítványozott büntetést.

Köztük van a tizenkilenced-rendű vádlott, Echmes Attila, aki elismerte, hogy részt vett egy olyan ügyletben, amellyel több mint kétszázmillió forint jogtalan előnyre tett szert az ügyészség által vázolt, Simonka György által irányított bűnszervezet. A vádlott beismerése miatt észrevételt tett Simonka, aki nem fogadta el és nem ismerte el a férfi beismerését.

Horváth Attila, az ügy huszonharmad-rendű vádlottja szintén beismerte a bűnösségét, ügyvédi kérdésre határozottan elmondta,

hogy Simonka György utasításai alapján végzett el feladatokat.

A fideszes politikus ezután a férfi korábbi vallomását idézte, amelyben tagadta, hogy bűncselekményt követett volna el, és felhívta a figyelmet az általa észrevett ellentmondásokra. Szerinte a férfi azért nyilatkozott így, mert fél az ügyészségtől.

Molnár Antal huszonnegyed-rendű vádlott szintén beismerte bűnösségét, aki túlárazott ingatlanvásárlásban vállalt szerepet. Ugyanakkor ő azt nem tudta, hogy a szóban forgó vásárlásához állami, vagy európai uniós támogatási pénzeket vesznek majd igénybe. Továbbá Mezeiné Wagner Erzsébet huszonkilenced-rendű vádlott ugyancsak beismerte bűnösségét.

Az ügy további négy vádlottja egyezséget kötött az ügyészséggel, akiket csütörtökön hallgat meg a bíróság. Mindez azt jelenti, hogy az ügy nyolc vádlottja ismerte be teljesen, vagy részben az ügyészség vádjait.

Korábban Simonka György és felesége, valamint az első- és másodrendű vádlott sem ismerte be bűnösségét. Mindannyian vallomást kívánnak tenni az eljárás során, Simonka több mint száz tanú meghallgatását kezdeményezte.

Simonka György tagadja bűnösségét, több mint száz tanú meghallgatását kezdeményezi

A csalással vádolt fideszes politikus nem örül, hogy a bíróságon kell lennie.

A 24.hu korábban több cikkben is beszámolt a kormánypárti politikus és társai ellen megfogalmazott vádiratról:

Simonka családtagjai is vádlottak, a fideszes politikus bűnszervezetet irányított az ügyészség szerint

A fideszes képviselő feleségét és unokahúgát is a vádlottak padjára ültetik, még az édesanyja is a vádhatóság látókörébe került - tudta meg a 24.hu. Bár Simonka György helyett gyakran a felesége vette át a pénzt, mindenki tisztában volt a politikus vezető szerepével a bűnszervezetben.

A Központi Nyomozó Főügyészség augusztusban közölte, hogy Simonka György és társai ellen vádat emelt bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt, miután összesen 1,4 milliárd forint kárt okoztak. Simonka György az ügy harmadrendű vádlottja, őt a sorban a vád fókuszában álló Magyar Termés TÉSZ Kft. és Paprikakert TÉSZ Kft. egykori ügyvezetői előzik meg, ám az ügyészség Simonkát tartja a bűnszervezet irányítójának, aminek segítségével vissza nem térítendő költségvetési forrásokat szereztek meg.

A fideszes politikus ellen rendkívül súlyos vádakat fogalmazott meg az ügyészség, a vád szerint például lefizette cége felszámolóját és a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eljárásának leállításáért is kenőpénzt adott, igaz, a jelek szerint nem a megfelelő személynek. Nemcsak Simonkának és családtagjainak, hanem két másik fideszes országgyűlési képviselő hozzátartozóinak is a vádlottak padjára kell ülnie. Simonkára nyolc és fél év fegyházbüntetést kért a vádhatóság teljes vagyonelkobzás mellett.

Kiemelt kép:Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!