Egy speciális nevelési igényűek oktatását végző floridai iskola tanára hétfőn felmondott, és le is tartóztatták.


A 40 éves nő a gyanú szerint több száz alkalommal feküdt le a fia egy 15 éves barátjával valamivel több mint egy év alatt.

A fiú elismerte a kapcsolatukat - írta a Daily Mail.

A 40 éves Susan Weddle és a fiú között akkor kezdődött a románc, amikor a nő fia egyik focimeccse után közösen berúgtak. A fiú állítása szerint ő csábította el a nőt, aki noha az elején azzal utasította el, hogy ez nem helyes, de aztán mégis belement.

Weddle volt az első és eleddig egyetlen szexuális partnere a fiúnak, aki azt hiszi, szerelmes a nőbe

- olvasható a rendőrség közleményében. Ahogy az is, hogy a pár szexrandijai helyszíne mindkettejük otthona ugyanúgy volt, mint a nő kocsija, vagy a tengerpart. A nő elárasztotta a fiút ajándékokkal, vett neki egyebek mellett iPhone-t, karkötőt és nyakláncot is.

Weddle 11 hónapja dolgozott a speciális nevelési igényűek iskolájában, előtte egy általános iskolában tanított.

A kapcsolatuknak több szemtanúja is volt, végül a fiú iskolájának tanácsadója értesítette a hatóságokat. Az ő informátora a fiú és a nő közötti üzeneteket látta. Egy másik szemtanú a nő házánál dolgozó férfi, aki csókolózáson kapta őket. Más szemtanúk arról beszéltek, hogy a fiú meztelen képeket mutatott nekik Weddle-ről.

Kiemelt kép: Facebook


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!