Szűcs Tamás a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke szerint az idei nyáron összességében több álláshelyet hirdettek meg a tankerületek, mint tavaly, de még mindig csak a jéghegy csúcsát látjuk.

A közigazgatási állásportálon nem jelennek meg az egyházi, alapítványi intézmények, de az állami iskolák betöltetlen álláshelyei közül sem hirdetik meg mindet. A GYES-en, fizetés nélküli szabadságon, tartós táppénzen lévők álláshelyeire nem hirdetnek pályázatot

- nyilatkozta Szűcs a Népszavának. A közigazgatási álláskereső portálon még egy héttel a tanévkezdés előtt, augusztus 26-án is 1055 álláshirdetést lehetett találni a "tanár" szóra rákeresve, és további 696 hirdetés jelent meg a "pedagógus" címszó alatt - írja a lap.

Szűcs szerint a valós tanárhiány lényegesen nagyobb, mint az a meghirdetett álláshelyekből kiolvasható, a szakszervezet becslése szerint országos átlagban 100 pedagógus munkáját 70 tanár látja el. Javulásra pedig nem lehet számítani, még a kormány által létrehozott Nemzeti Pedagógus Kar előrejelzése szerint is 60-70 ezer pedagógus éri el a nyugdíjkorhatárt a következő 15 évben, utánpótlásra pedig alig lehet számítani.

Rétvári Bence mindenkit megnyugtatott, hogy nem vészes a tanárhiány az országban

Csakhogy még a kormányközeli lap is felvetette, hogy problémás az államtitkár érvelése.

kiemelt kép: mti


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!