Leépít a Continental - erősítette meg a multi a hírt, amelyet egyik olvasónk osztott meg lapunkkal. A nyíregyházi gyárról van szó, ahol a cég közlése szerint nem a koronavírus-járvány miatt bocsátanak el embereket, hanem azért, mert az ott gyártott hűtő-fűtő rendszerekre jelentős csökkent a kereslet. A rendszerek gyártása szeptember végéig szűnik meg Nyíregyházán, de maga a gyár nem áll le, más termékeit tovább gyártja.


A cégnél összesen 127 dolgozó szerződését bontják fel az év végéig.

Az elektromos autók térnyerése miatt léptek

2018 óta jelentősen csökkent a kereslet a Nyíregyházán működő Mobile Fluid System (MFS) üzletágnál a hűtő-fűtő rendszerek iránt, és a gyár arra számít, hogy ez a negatív trend folytatódik, mivel az autóipar folyamatosan áll át az elektromos autók gyártására. A piaci trendek miatt nem érkeztek új projektek, így nem tudtak megfelelő szintű nyereséget elérni. A versenyképessége fokozása és a működésének védelme érdekében a keresletváltozásra állításuk szerint most kellett reagálniuk. A nem megfelelően kihasznált gyárakkal nem tudnak versenyképesen működni, ezért vonják össze a kiemelt gyárakban a mennyiségeket és a termelést - indokolta a leépítést a Continental.

A döntést a németországi Contitech Mobile Fluid Systems üzletág menedzsmentje hozta meg: Nyíregyházán kifuttatják a hűtő-fűtő rendszerek gyártását, és az üzletághoz kapcsolódó termelést áthelyezik egyéb kelet-európai gyáraikba. A legtöbb Nyíregyházáról elkerülő terméket ezentúl is Magyarországon, Makón fogják gyártani - tették hozzá. Az MFS-tevékenység a nyíregyházi telephelyen szeptember végére fog megszűnni, de a pontos ütemezés még változhat a megrendelések bizonytalansága miatt.

Mindez azzal jár, hogy Nyíregyházán 127 munkavállaló szerződését bontják fel legkésőbb az év végéig. Közülük 109 főt foglalkoztattak munkaviszonyban.A Continenalnál hangsúlyozták, hogy nem a koronavírus miatt döntöttek a nyíregyházi gyárban az üzletági gyártás megszüntetéséről. A piac alakult át, ami miatt nem tudták növelni a termelést, így a helyi kapacitást nem tudták megfelelően kihasználni.

A Continental nyíregyházi gyára nem zár be, fő tevékenységei, a légrugó- és keverő üzletág stabil és nyereséges, így ezeken a területeken nem számítanak hasonló lépésre.

A leépítés ütemezése a vevői megrendelésektől függ

A dolgozókat április 23- án tájékoztatták a döntésről. A cég ígéri, minden érintettet támogatni fognak abban, hogy megtalálják a legmegfelelőbb megoldást - a következő hónapokban mindenkivel egyeztetnek a lehetőségekről. A Continental támogatja azokat, akik szeretnék áthelyeztetni magukat másik gyárukba, akár külföldre is. Azt is írták, hogy a végkielégítés mellett bizonyos esetekben extra bónusz kifizetése is lehetséges.

A leépítést ütemezve hajtják végre, és szeretnék, hogy minden munkatárs a lehető legtovább tudjon dolgozni. Az ütemezés viszont változhat a vevői megrendelések bizonytalansága miatt.

A munkavállalókkal személyesen egyeztetnek, céljuk, hogy minden érintettnek a lehető legkorábban jelezzék, mikortól válnak meg tőle, és tanácsadással, támogatással, tájékoztatással segítsék az új munkahely megtalálását.

A Continental honlapja szerint Magyarországon hét gyárral, egy gumiabroncs-kereskedelmi központtal és egy mesterséges intelligencia fejlesztési központtal van jelen, összesen több mint nyolcezer munkavállalót foglalkoztatva.

Kiemelt kép: MTI /EPA /Focke Strangmann


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!