A Központi Statisztikai Hivatal pénteken tette közzé:


januárban 10,6 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbiakhoz képest, a bruttó átlagkereset 343 500, a nettó 228 400 forint volt.

Varga Mihály pénzügyminiszter az M1 csatornán kommentálta a statisztikai adatokat. Többek között azt is elmondta, hogy a versenyszférában a bérnövekedés magasabb volt, mint a közszférában. A 3,6 százalékos rendkívül alacsony munkanélküliségi ráta arra készteti a munkaadókat, hogy béremeléssel tartsák meg a jobban képzett munkaerőt - jegyezte meg a miniszter. Némely vállalatnál láthatóan beruházásokkal, technológiai fejlesztésekkel is enyhítik a munkaerőhiányt.

Varga szerint a 2016-ban kötött hatéves megállapodás hatása az idei béradatokban is érezteti hatását, a keresetek növekedését még az idei minimálbér emelés is segítette.

Visegrádi összehasonlításban a 2010 és 2019 között Magyarországon nőtt a legjobban a bruttó átlagkereset, hangzott el a műsorban.

2010-ig jelentős lemaradás halmozódott fel, így a kiemelkedő magyarországi bérnövekedés ellenére továbbra is Csehországban a legnagyobb az euróban számolt átlagkereset.

A Pénzügyminisztérium pénteki közleményében a miniszter közölte:

2010 óta több mint a duplájára emelkedett a minimálbér és a garantált bérminimum összege, a munkáltatói adóterhek pedig folyamatosan csökkennek. 2010 januárjához képest a nettó keresetek átlagosan 64 százalékkal, egy gyermek esetén 70 százalékkal, a két gyermekeseknél több mint 83 százalékkal, a három vagy több gyermekes családoknál pedig duplájára emelkedtek.



ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!