Összesen 573 darabot kapart le, azonban nem mosolygott rá a szerencse. Ezt követően ráadásul még elvett 300 ezer forintot is a lottózó forgalmából.
![](https://hirekmindenkinek.com/images/794890-885735-1692211321-319144-919932-1692211202-debre20140107011-scaled.jpg)
A Fonyódi Járási Ügyészség nagyobb értékre, üzletszerűen és folytatólagosan elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat azzal a negyvenes éveiben járó nővel szemben, aki körülbelül 1,5 millió forintot sikkasztott egy lottózóból - közölte az ügyészség.
A nyeretlen sorsjegyeket megtartotta és azokat a leltárjelentésekben meglévőként tüntette fel, hogy ezzel leplezze tettét a munkáltatója elől.
Az asszony ráadásul a lottózó 2022 májusi forgalmából több mint 300 ezer forintot is elvett, így okozott összesen közel 1,5 millió forintos kárt.
A bűncselekmény felderítését követően a nő az okozott kárt közvetítői eljárás keretében teljes egészében megtérítette. Ennek ellenére az ügyészségnek vádat kellett emelnie a Fonyódi Járásbíróságon, melyben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt az asszonnyal szemben.