Elkezdődött azoknak a pedagógusoknak a szankcionálása, akik részt vettek hétfőn a kétórás figyelmeztető sztrájkban - írja a Népszava. A munkabeszüntetést szervező érdekképviseletek, a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) enyhébb retorziókról és egyértelműen jogellenes esetekről is beszámoltak.


A PSZ elnöke, Totyik Tamás elárulta, hogy tudnak olyan intézményről, ahol a diákok nemrég intelligencia-tesztet írtak, ezek javítását, értékelését pedig kizárólag a hétfőn sztrájkoló tanároknak kell elvégezniük, de

van olyan iskola is, ahol azt az utasítást kapták a tanárok, hogy a hétfőn elmaradt órákat a KRÉTA e-naplóban úgy könyveljék el, mintha meg lettek volna tartva. Hasonló esetről számolt be a PDSZ is. A szervezet választmányi tagja, Nagy Erzsébet maga is látott olyan levelet, melyben egy tankerületi igazgató arra utasítja pedagógusokat, hogy be kell írnia a saját órarend szerinti óráját és meg kell jelölnie a hiányzó diákokat is. Amennyiben az érintett pedagógus sztrájkolt, az órai tananyaghoz azt kell beírnia: pedagógus-sztrájk. Nagy Erzsébet szerint a tankerületeknek ezzel az a célja, hogy adminisztrációs szinten láthatatlanná tegyék a sztrájkot, emellett, ha az óra "hivatalosan" meg volt tartva, a hiányzó tanulók, akiknek a szüleik nem kértek gyermekfelügyeletet a sztrájk idejére, igazolatlan hiányzást kaphatnak.

A szervezet egyúttal figyelmeztet, hogy az e-napló utólagos meghamisítása jogellenes, konkrétan közokirat-hamisításnak számít.

A PDSZ tud olyan iskoláról is, amelynél a tankerület vezetése a sztrájk után közölte, hogy idén költségvetési okokból nem tudja a korábbi mértékben biztosítani azt az összeget, amit az igazgató pótlékként oszthatna szét a pedagógusok között, és vannak olyan tankerületek is, ahol elkezdték bekérni a sztrájkot szervező tanárok névsorát.

A szakszervezetek jelezték, hogy minden tanárnak jogvédelmet biztosítanak, akit retorzió ér.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!