A kötelező oltás és a korlátozások ellen tüntettek több ezren vasárnap délután Prágában - írja az MTI.


A tüntetést szervező Chcípl pes (Megdöglött a kutya) elnevezésű kezdeményezés szerint a kötelező oltás bevezetése és a pandémia elleni korlátozások indokolatlanok, jogtalanok és sértik a cseh alkotmányt, a polgári szabadságjogokat.

Míg a rendőrség a tüntetők számát 5 ezerre becsülte, addig Jakub Olbert, a Chcípl pes elnöke 8-10 ezerre tette.

A Vencel téri tüntetésen elhangzott felszólalások élesen bírálták a kormányt az oltás kötelezővé tételét érintő terveiért és felrótták neki, hogy intézkedéseivel súlyos gondokat okoz a kisvállalkozóknak és a kereskedőknek.

A tüntetés résztvevőinek többsége nem viselt maszkot és nem tartotta be a kötelező távolságot sem. A rendőrség ismételten felhívta az emberek figyelmét, hogy viselkedésükkel megsértik a hatályos óvintézkedéseket, de a felhívásokra mindig csak füttykoncert volt a válasz. "Mindezek ellenére a rendőrség úgy ítélte meg a helyzetet, hogy nincs ok a beavatkozásra" - mondta Jan Danek rendőrségi szóvivő újságíróknak.

A Vencel téri tüntetés befejezése után a résztvevők többsége a cseh kormány, majd az elnöki hivatal épülete elé vonult, ahol kormány- és államfőellenes jelszavakat skandáltak.

Az Andrej Babis vezette ügyvezető cseh kormány a héten jelentette be, hogy március elsejével kezdődően a 60 éven felettiek és bizonyos szakmák dolgozói számára kötelezővé teszi a koronavírus elleni oltást. A formálódó új kormánykoalíció képviselői viszont jelezték, hogy a korhatárhoz kötött kötelező oltást eltörlik.

A 10,7 milliós Csehországban eddig 6,5 millió ember vette fel az oltás mindkét adagját, 1,55 millió pedig a harmadik adagot is megkapta. A járvány mutatói az utóbbi napokban újra folyamatosan javulnak. A kórházban kezeltek száma 5700-ra csökkent, ami kétezerrel kevesebb, mint a hét elején.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!