Andrej Babis cseh miniszterelnök lemondását követelte szombaton Prágában a Millió pillanat a demokráciáért nevű civil társulás szervezte nagygyűlés legalább 200 ezer résztvevője. A szervezők 300 ezerre, a rendőrség pedig 200 ezerre becsülte a Letná téri tüntetés résztvevőinek számát. Az 1989-es rendszerváltás óta ez volt az egyik legnagyobb kormányellenes megmozdulás Csehországban.


A demonstráció szervezői szerint Babis politikai szerepvállalása összeférhetetlen vállalkozói tevékenységével, ezért vagy meg kellene válnia vagyonától, vagy távoznia kellene a kormány éléről. Közölték, ha Babis az év végéig nem tesz eleget a követeléseknek, akkor január 7-én újabb tiltakozási hullámot indítanak el. A kormányfő távozása érdekében a civil társulás aláírásgyűjtést is indított, a cél legalább egymillió támogató megszerzése.

Babis az Agrofert Holding tulajdonosaként Csehország második leggazdagabb embere. Az ellenzék, a civil szféra és a sajtó egy része azzal gyanúsítja, hogy visszaél politikai tisztségével és pozícióját személyes vagyonának gyarapodására használja. Bírálják azt is, hogy Babis a rendszerváltás előtt tagja volt a kommunista pártnak, és állítólag együttműködött az állambiztonsági szolgálattal.

A kormányfő a vádakat elutasítja, és állítja: nem áll fenn összeférhetetlenség, mert cégeit, az Agrofert Holdingot 2017 februárjában a hatályos törvény értelmében már vagyonkezelő alapokba helyezte. Harminc éve szabadságban és demokráciában élünk, az embereknek joguk van a véleménynyilvánításhoz, ezt senki sem tiltja nekik - mondta Babis a tüntetés előtt újságíróknak. Bírálóinak azt javasolta, méressék meg magukat a következő szabad választásokon.

A tüntetésen elhangzott követelésként, hogy távozzon tisztségéből Marie Benesová igazságügyi miniszter. Benesovát azzal gyanúsítják, hogy szükség esetén kész lenne leállítani a Babis ellen folyó eljárásokat. További követelés, hogy erősítsék meg a bíróságok, az ügyészség és a közmédia függetlenségét. A tüntetésen elfogadott nyilatkozat ugyanakkor felszólította az ellenzéki jobboldali pártokat, hogy a demokrácia védelme érdekében fogjanak össze és legyenek aktívabbak.

A Letná téri tüntetésen többször is elhangzott: nem szabad megengedni, hogy Csehországban a magyarországihoz vagy a lengyelországihoz hasonló helyzet alakuljon ki. A prágai megmozdulás résztvevői szerint a kormányzat mindkét országban megsérti a demokrácia szabályait.

Kiemelt kép: Lukas Kabon / Anadolu Agency


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!