Akár meg is szűnhetnek azok az egyesületek, csapatok, melyeknek nincsen lehetőségük sportcsarnokokban edzeni, miután az iskolákban a koronavírushelyzet miatt nem lehet edzéseket és meccseket tartani. A kormányrendelet szerint október elsejétől a köznevelési intézményekbe az ott dolgozókon, a gyerekeken, valamint a tanulót kísérő nagykorú személyen kívül más nem léphet be, de sok helyen már az új szabály hatályba lépése előtt sem engedték be a versenysportolókat az intézményekbe. Több klub vezetőjével is beszéltünk, névvel senki nem nyilatkozott, de az általuk elmondottakból is kiderült, hogy több ezer gyereket érinthet a probléma.


Egy Csongrád-Csanád megyei csapat elnöke a 24.hu-nak arról beszélt, hogy hetek óta nem tudnak labdás edzéseket tartani, a hazai meccseiket sem tudják lejátszani. Városukban ugyanis nincsen sportcsarnok, így a kormányrendelet után nincsen sportolási lehetőségük a gyerekeknek.

Ha ez a helyzet nem rendeződik, megszűnünk. Utánpótláscsapataink hetek óta nem edzenek, csak az egyik nagyobb korosztálynak és az NB2-es csapatnak tudunk edzéseket tartani heti egyszer-kétszer, de csak jó pár kilométerrel odébb. Ez ráadásul nagyon sok pénzünkbe kerül, így ezt biztosan nem bírjuk sokáig

- mondta a klub vezetője, aki már sokszor felvette a kapcsolatot az illetékes tankerületi központtal, de elutasító választ kapott, éppen az elsején életbe lépő kormányrendeletre hivatkozva.

Elmondta, próbálják tartani a szülőkben és a gyerekekben a lelket, de nagyon nehéz úgy, hogy a több mint 100 igazolt sportolójuk nagy része hetek óta nem látott labdát.

A klub elnöke a Magyar Kézilabda Szövetséghez (MKSZ) fordult segítségért, ahonnan azt a választ kapta, hogy felveszik a kapcsolatot az EMMI-vel, de további fejleményekről nem tájékoztatták. Mi is kerestük a minisztériumot és a kézilabda-szövetséget, hogy tudnak-e a problémáról, látnak-e valami megoldást a helyzet kezelésére. Az EMMI egyelőre nem válaszolt, de az MKSZ azt írta, hogy tisztában vannak a rendelet valószínűsíthető következményeivel, a sportágra gyakorolt hatásával, viszont értik a döntés hátterét és célját.

A jelenlegi helyzetben a diákok és az iskolában dolgozók védelme, egészsége - mindenki máséhoz hasonlóan - elsődlegesen fontos. Mindemellett természetesen az MKSZ feladata, hogy segítse a sportág fejlődését. Ennek érdekében a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségével és a Magyar Röplabda Szövetséggel együtt közös levélben fordultunk az Emberi Erőforrások Minisztériumához a helyzet orvoslását kérve

- írta az MKSZ. A válaszból kiderül az is, hogy számos klub kereste már meg a szövetséget a rendelet lehetséges következményei miatt.

Egy Heves megyei kézilabdaakadémia elnöke a 24.hu-nak szintén név nélkül nyilatkozva komoly problémának nevezte, hogy a rendelet nem tesz különbséget versenysport és szabadidősport között. Ráadásul tapasztalatai szerint sok esetben a tornatermekbe nemcsak az iskolákon keresztül lehet bejutni, hanem külön bejáraton is, így pláne érthetetlen, hogy öt óra után miért nem engedik az edzéseket.

A teremsportok esetében az NB I-et kivéve ellehetetlenedik a bajnokság. A szövetségek egyelőre nem kommunikálnak, teljes a tanácstalanság

- nyilatkozta a hevesi klub vezetője, aki azért is tartja indokolatlannak a döntést, mert a tornatermeket a délutáni edzésektől függetlenül takarítani és fertőtleníteni kell. Esetükben tíznél is több korosztályos csapat edzése állt le már a rendelet életbelépése előtt. Arról is beszélt, ha nem változtatnak a rendeleten, akkor megszűnnek, miután sem edzeni, sem meccset játszani nem tudnak.

A probléma sok helyen megjelent, ez nem csak a sportági szövetségek említett közös leveléből, de az itt-ott feltűnő személyes beszámolókból is látszik. Egy kézilabdás csoportban sok szülő arról számol be, hogy gyerekének nincsen hol edzenie. Van, aki arról ír, hogy "Győr-Moson-Sopron megyében katasztrofális a helyzet", sok csapat kényszerül a pályaválasztási jogáról lemondani, mert sorban zárnak be a termek. De ugyanez a helyzet Nagykovácsiban, Fehérváron és Dorozsmán pedig egyelőre kinti edzések vannak a bejegyzések szerint.

Természetesen nemcsak a kézilabdát érinti a probléma, a röplabdacsapatok, a küzdősport-egyesületek és a kosárcsapatok is nehéz helyzetbe kerültek. Néhány kosaras már petíciót is indított az iskolai sportolási lehetőségért.

Kiemelt kép: Szabó Tünde sportért felelős államtitkár (k) kosárlabdával a kezében egy bemutató mérkőzés előtt a debreceni Szent Efrém Óvoda, Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola sportcsarnokának avatásán 2020. szeptember 12-én. Fotó: Czeglédi Zsolt /MTI


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!