Elfogta a rendőrség azt a nőt, aki több több mint nyolcmillió forintot és kétmillió forint értékű aranyékszereket csalt ki öt Budapesten élő idős asszonytól.


Az elkövetés a már ismert módon történt, egy ismeretlen telefonáló - többször magát rendőrnek kiadva - azt mondta az időseknek, hogy gyermekük balesetet okozott, és pénzre van szüksége, hogy az eljárás során szabadlábon védekezzen. A pénzátadásra mindig más helyszínt beszéltek meg, majd ott egy fiatal nő vette át a kicsalt pénz vagy ékszereket.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Vagyonvédelmi Osztály unokázós nyomozócsoport kollégái azonosították a futárt, a 25 éves B. Karolinát, aki ellen elfogatóparancsot adtak ki. A nyomozók a BRFK Bűnügyi Bevetési Osztály kollégáival közösen október 19-én este egy terézvárosi lakásban elfogták a nőt, majd előállították a XI. Kerületi Rendőrkapitányságra.

A rendőrök B. Karolinát őrizetbe vették és ötrendbeli üzletszerűen elkövetett csalás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, majd kezdeményezték a letartóztatását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!