Estére az őrizetbe vettek száma elérte a 146 főt, a fővárosi tüntetéssel való szolidaritásból más helyszíneken megtartott megmozdulásokon 99 embert előállítottak.


A rendőrök még a tüntetést megelőzően őrizetbe vették Ljubov Szobolt, az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által létrehozott Korrupcióellenes Küzdelem Alapítványa jogászát. Szobol egyike annak az 57 független képviselő-aspiránsnak, akinek regisztrálását az illetékes hatóságok elutasították a szeptember 8-án esedékes moszkvai képviselő-testületi választásokra, a támogató aláírások egy részének meghamisítására hivatkozva. Az érintettek szerint a Kreml utasítására, központilag irányítva rekesztették ki őket a demokratikus folyamatból, emiatt tiltakoztak követőikkel együtt immár többedik alkalommal szombaton Moszkvában.

Az orosz fővárosban szombaton, ugyancsak a képviselőjelölt-aspiránsok bejegyzésének elutasítása miatt tartottak egy, a hatóságok által engedélyezett tüntetést is, amelyen a hivatalos tájékoztatás szerint nem történt rendbontás. Ezen a rendőrség szerint mintegy 20 ezer - a Belij Scsotcsik elnevezésű civil szervezet szerint több mint 47 ezer - ember gyűlt össze. A városi hatóságok és a tüntetés szervezői előzetesen egy legfeljebb 100 ezer fős megmozdulásról állapodtak meg.

Moszkvában július 14. óta minden szombaton tüntetések voltak, amelyeket a fővárosi képviselő-testület szeptemberi megválasztásából kizárt ellenzéki jelöltaspiránsok szervezetek. A hivatalos adatok szerint a két legutóbbi, nem engedélyezett megmozduláson mintegy 1700 embert őrizetbe vettek, 11 gyanúsított ellen tömeges rendbontás címén büntetőeljárás indult, többtucatnyi tüntetőt elzárásra ítéltek, több százra pedig pénzbírságot róttak ki.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!