Tizennyolc kínai harci repülőgép hatolt be pénteken Tajvan légterébe - közölte a tajvani védelmi minisztérium. A szigetország légiereje emiatt vadászgépeket küldött fel, hogy figyelmeztessék a behatolókat, valamint légvédelmi rakétákat is hadrendbe állítottak, hogy "figyeljék az aktivitásokat"

A Reuters azt írja, nem ez az első kínai behatolás, és nem is a legnagyobb. Január 23-án harminckilenc kínai repülőgép tett hasonlóan, és azóta is voltak ilyen esetek, igaz kevesebb harci repülő részvételével.

Tajvan szigetén jelenleg fokozott készültség van érvényben, mert attól tartanak, hogy Kína felhasználhatja Oroszország Ukrajna elleni invázióját, hogy hasonló katonai lépést tegyen a szigetország ellen.

Tajvan, amelyet Kína saját területének tekint, többször beszámolt kínai repülőgépek légtérsértéseiről, amelyek az elmúlt két évben általánossá váltak.

A kínai védelmi minisztérium egyelőre nem kommentálta az esetet, de a korábbi hasonló akcióit saját szuverenitásának védelmével indokolta, és a külföldi erőkkel való "összejátszások" elleni fellépés részeként írta le. Utóbbi burkolt utalás arra, hogy az Egyesült Államok támogatja Tajvan autonómiatörekvéseit.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!