Nyilvánosságra hozták a Márki-Zayék külföldi támogatásaival kapcsolatos titkosszolgálati vizsgálat eddigi eredményeit.


A nyilvánosság számára is elérhetővé vált a Nemzeti Információs Központ (NIK) tájékoztatója, amelyben a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) számára küldött amerikai kampánytámogatásokról szóló titkosszolgálati vizsgálat eddigi eredményeiről számoltak be. Ezt a Nemzetbiztonsági Bizottság november 17-ei ülésén mutatták be, egyes részeit viszont Sas Zoltán, a bizottság jobbikos vezetőjének kérésére feloldották a titkosítás alól.

A beszámoló szerint az ügyben a polgári szolgálatok mellett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal költségvetési csalás gyanúja miatt, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda pedig pénzmosás és sikkasztás gyanúja miatt folytat nyomozást. A NIK elsődleges vizsgálatai megerősítették, hogy

Ebből az összegből a mozgalom 2022. március-július között mintegy 1,4 milliárd forintot fizetett ki a DatAdat-csoportnak, amely közösségi médiás ügynökségként működik, de tanácsadói feladatokat is ellát.

• az Oraculum 2020 Kft. 1 milliárd forintot,

• az említett DatAdat Professional Kft. 148 millió forintot,

• a Gemius Hungary Adatfeldolgozó és Kutató Kft. pedig 3,5 millió forintot kapott az amerikai civil szervezettől.

Az Oraculum 2020 Kft. (az Ezalenyeg.hu nevű ellenzéki propagandalap kiadója, amelynek tulajdonosa Páva Zoltán, akinek édesapja korábban MSZP-s országgyűlési képviselő és Komló polgármestere is volt) az 1 milliárd forintos támogatásból 324 milliót továbbutalt a DatAtadat Professional Kft.-nek, amely így összesen 483,7 millió forint juttatásban részesült.

A titkosszolgálati jelentés szerint tehát az AD összesen több mint 3 milliárd forint összegű támogatást juttatott az MMM-nek és az említett cégeknek.

„Mivel a politikai pártoknak nyújtott, bárminemű külföldi támogatás mind Magyarországon, mind az EU vezető tagállamaiban tiltott, és költségvetésüket folyamatosan ellenőrzik, tudatos lehetett a külföldi támogatás ezen csatornáinak használata, ami összetettebbé teszi az ügy nemzetbiztonsági vetületét” - írják a tájékoztatóban.

Az is szerepel benne, hogy jelenleg is folyamatban van az elemző-értékelő tevékenység a tekintetben, hogy az érintett magyar civil szervezet és cégek mire használták fel a külföldről kapott támogatást. Azt már megállapították, hogy „egyértelmű apcsolatok mutathatók ki az AD, valamint az Amerikai Egyesült Államok kormányzata és nemzetbiztonsági közössége különböző szereplői között”.

Forrás: 24.hu.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!


SZÓLJ HOZZÁ