Világszerte lazítanak a koronavírus-járvány miatt meghozott korlátozó intézkedéseken, így egyre többen állhatnak munkába azok közül, akiknek kényszerű szabadságra kellett menniük az elmúlt hetekben, hónapokban. Az Egyesült Királyságban mindez még nem vonatkozik a borbélyokra és a fodrászokra, mert a kormány álláspontja szerint ezekben a szalonokban képtelenség megfelelni a még most is érvényben lévő megelőző intézkedéseknek.


Mindez feltehetően nem zavarja azt a leedsi fodrászt, akiről a Mirror írta meg, hogy bár hivatalosan nem dolgozhatott volna, a karantén idején naponta 300 fontot (csütörtöki árfolyamon 120 ezer forint) keresett azzal, hogy a hátsókertjében, titokban fogadta vendégeit. Ennek feltárása nem igényelt komolyabb nyomozó munkát, a férfi ugyanis maga dicsekedett el ezzel az Instagramon, ahol azt sem felejtette el megjegyezni, hogy a vírus csak egy túldramatizált influenza, ami közel sem olyan veszélyes, mint amilyennek beállítják.

Mikor megkérdezték tőle, miért dolgozik annak ellenére is, hogy a kormány a kollégáihoz hasonlóan őt is szabadságra küldte, a férfi annyit válaszolt:

A nagy hal megeszi a kis halat. Ha valamit el akarsz érni, könyörtelennek kell lenned.

A járvány kitörésekor a brit rendőrség megkapta a felhatalmazást arra, hogy esetenként akár 60 fontos helyszíni bírságot szabjon ki azokra, akik valamilyen módon megszegik a korlátozó intézkedéseket. A maximálisan kiróható bírságot most felemelik 100 fontra, amit azonban a jelek szerint egy délelőtt alatt megkeres a leedsi férfi, így nem tűnik túl valószínűnek, hogy abba hagyja a titkos hajvágásokat.

Koronavírus - Még több hír a témában

Kiemelt kép: Illusztráció (Mike Harrington, Getty)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!