Az egykori kampánycsapatával alapították az egyesületet. Szabó Loránd nem tervezi, hogy indulna a következő országgyűlési választáson a Tisza színeiben, de mint a helyi ellenzék vezetője szívesen támogatná a jövőbeni jelöltet.


Szabó Loránd, Dombóvár korábbi polgármestere, aki korábban a Demokratikus Koalíció (DK) környékén tevékenykedett, most új vizekre evezett: a Tisza Párt égisze alatt szerveződő Tisza Szigetek mozgalom részeként hozott létre egy új közösséget, amely

A Tisza Szigetek célja, hogy helyi szinten hozzák össze azokat az embereket, akik szimpatizálnak a Tisza Párt értékrendjével.

Szabó szeptember 7-én, egy lecsófőzéssel egybekötött alakuló ülésen alapította meg saját Tisza Szigetét, ahol elmondta, hogy

Szabó a sziget kapcsolattartója lett, mivel szerinte több évtizedes közéleti tapasztalata miatt jól ismeim az egyesületek működését.

Dombóváron nem ez az egyetlen Tisza Sziget: egy másikat egykori alpolgármestere, Tigelmann Péter hozott létre, aki korábban az Együtt-PM országgyűlési képviselőjelöltje is volt. Szabó szerint az, hogy több sziget is alakul,

Amikor arról kérdezték, miért nem egy hagyományos pártszervezetet alapítottak, Szabó kifejtette, hogy az emberek túl sokat csalódtak a pártokban, ráadásul sokan különböző ideológiai háttérrel érkeznek. A Tisza Szigetek célja az, hogy akik szimpatizálnak a Tisza Párt programjával és értékrendjével, csatlakozzanak a hozzájuk legközelebb eső szigethez – vagy alapítsanak egy sajátot.

Szabó csatlakozása a Tisza Párt civil bázisához azért is érdekes, mert korábban hosszú ideig a DK közelében tevékenykedett.

Nem akarok olyat mondani, hogy az elnök úrnak hátrébb kellett volna lépni – egyébként igen –, mert ez csak egy kis elem. Rendszerszintű megújulásra lett volna szükség”

– mondta Szabó a 24.hu-nak.

Szabó nem tervezi, hogy indulna a következő országgyűlési választáson a Tisza színeiben, de


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!