Donald Trump amerikai elnök szombat este az oklahomai Tulsában tartott kampánygyűlést, melyről már korábban megírtuk, hogy a vártnál jóval kisebb részvétel mellett zajlott, távolról sem volt telt ház a BOK Centerben. Trump kampánygyűlését már a helyszínválasztás miatt is heves támadások érték, ugyanis Tulsában történt mintegy száz évvel ezelőtt az Egyesült Államok történetének legvéresebb faji vérengzése a város fekete lakossága ellen. A BBC cikke most közösségi média-posztok alapján azt valószínűsíti, hogy tizenéves Tik-Tok-felhasználók ejtették át az elnököt, és vásárolták fel a jegyeket, hogy úgy tűnjön, nagy az érdeklődés az esemény iránt.

Nem volt teltház Donald Trump tulsai kampánygyűlésén

A résztvevők nem perelhetnek, hogy az elnöki fellépésén kapnák el a koronavírust.

A cikk idéz egy Steve Schmidt nevű politikai aktivistát, aki a Twitteren azt írta, a 16 éves lánya és barátai százával adták be a jegyigényléseket, és az elnököt Amerika-szerte tizenévesek verték át a kamu jegyigénylésekkel, így elérve, hogy Trump félház előtt tartsa a járvány kitörése óta az első kampánygyűlését. A posztra válaszul több másik szülő is jelezte, hogy az ő gyerekeik is hasonlóan tettek. Előzőleg a republikánusok óriási érdeklődésre számítottak, és még az aréna mellett is fel akartak állítani egy külső helyszínt, hogy akik kiszorultak az arénából, ott követhessék a beszédet, ám erre végül nem lett szükség. Nem tudni pontosan, a több százezer jegyigénylés közül mennyi volt átverés, de egy erre buzdító Tik-Tok-poszton több mint 700 ezer lájk is volt. Az account gazdája, Mary Jo Laupp új posztjában dicsérte a még nem is szavazó korú követőit, amiért eredménye lett a szerveződésüknek.

My 16 year old daughter and her friends in Park City Utah have hundreds of tickets. You have been rolled by America's teens. @realDonaldTrump you have been failed by your team. You have been deserted by your faithful. No one likes to root for the losing team. @ProjectLincoln https://t.co/VM5elZ57Qp

- Steve Schmidt (@SteveSchmidtSES) June 20, 2020

Ez egyébként nem az első hasonló eset: nemrég megírtuk, hogy K-Pop-rajongók átvették a hatalmat a #WhiteLivesMatter hashtag felett, melyet a fehér felsőbbrendűség hívei előszeretettel használnak a tüntetések elleni kirohanásaikhoz, ám ehelyett antirasszista üzenetek tömegei árasztották el a közösségi oldalakat a hashtag alatt.

Kiemelt kép: Nicholas Kamm / AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!