Tiborcz Istvántól Szíjj László érdekeltségébe került a Visegrádon félbehagyott, üveghegynek becézett hotel - írta meg az Mfor.hu a Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatal Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főosztályához benyújtott előzetes környezetvédelmi hatástanulmány alapján.


A szállodát annak idején az ír kézben lévő Tourist Projects Kft. kezdte el építeni, ám a 2008-as világválság miatt a rá következő évben félbehagyták. A torzó 2016-ban került a Longoria Holdingon keresztül a miniszterelnöki vő érdekeltségéhez, a BDPST Ingatlanforgalmazó és Beruházó Zrt.-hez. A BDPST módosított a szálloda tervein, ezért 2018-ban benyújtott egy előzetes környezeti hatásvizsgálati dokumentációt, melyet akkor az Érdi Járási Hivatal Környezetvédelmi Osztálya jóvá is hagyott, ám az építkezést Tiborczék végül mégsem fejezték be. A mostani hatástanulmányt már a 2017. decemberében létrehozott MINERVA V50 Ingatlanfejlesztő Alap nevében eljáró MINERVA Befektetési Alapkezelő Zrt. nyújtotta be. Utóbbinak pedig Szíjj László a tulajdonosa.

A komplexum, amikor végül elkészül, 214 szobás, 214 parkolóhelyes, 4 csillagos Superior wellness szálloda lesz, 2 buszparkolóval és egy 29 férőhelyes kerékpártárolóval. Összesen 428 vendéget és 20 fős személyzetet tud majd elszállásolni.

Kiemelt kép: Marjai János/24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!